Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - A haditudósító - Beszélgetés dr. Kuntár Lajossal

dése volt nehéz, és követelmény volt, hogy előtte szolgálja le a katonaidejét. Az én időmben a hadkötelezettség törvény adta kötelezettség volt, úgyhogy 21 éves korában mindenkinek meg kellett jelennie a sorozóbizottság előtt. Nagyon érdekes volt, hogy azt a fiatalt, aki nem vált be az osztályozásnál (tehát valamilyen fogyatékossága volt), még a lányok is elkerülték. Egyébként lányok szalaggal díszítették a regrutáknak a kalapjait. 36-ban hívtak be. Pestről kellett Csörötnekre mennem, mert a körjegyzőségből vittek minket a sorozóbizottság elé. Én Pesten voltam, tehát nekem nem volt itt ideálom. Ezért azt mondta a jegyző, hogy „Lajcsi, én veszek neked pántlikád a kalapodra, hogy neked is legyen”.

Tehát 37-ben hívtak be, mégpedig hála Istennek a tüzérekhez, mert gyalogolni nem szerettem, és attól féltem, hogy a gyalogosokhoz kerülök. Akkor úgy volt, hogy aki érettségizett, az karpaszományt kapott: nekünk egy év volt a katonaidőnk. A nem érettségizetteknek két év. A karpaszományos iskola Kanizsán volt. Én is ide kerültem. Azelőtt sose jártam itt, úgyhogy ekkor ismerkedhettem meg Kanizsával. Az volt az érdekes, hogy ott épült egy tüzérlaktanya, a Gábor Áron Laktanya, de minket nem tudtak ott elhelyezni, hanem a közeibe lévő gyalogsági laktanyába kerültünk. Nagy volt a fegyvernemek közötti ellentét. Mindenki a gyalogost nézte le. A tüzérek lóháton jártak, mert lóvontatású lövegek voltak.

Nekünk piros volt a parolink meg a karpaszomány is. A gyalogosoknak zöld. A laktanyába az őrséget a gyalogság adta. Amikor elhagytuk a laktanyát, megnézték, hogy minden szabályos-e, különben nem engedtek ki. Például nem volt szabad a csizmába zoknit húzni, hanem kapcában voltunk.

Egyébként a katonaéletemet bezárással kezdtem. Újoncként, mikor először hagyhattam el a laktanyát, a városban összetalálkoztam az egyik csörötneki bará7