Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - A haditudósító - Beszélgetés dr. Kuntár Lajossal
A haditudósító1 HORVÁTH ZOLTÁN ÉS BOROS FERENC BESZÉLGETÉSE DR. KUNTÁR LAJOSSAL Mikor és hol született Lajos bácsi? A Szentgotthárd közelségében lévő Csörötnek községben születtem. Édesapám, születésem előtt egy hónappal meghalt Grazban, operáció közben. Abban az időben, amikor én születtem (1914. június 27-én) nem Szombathely volt „a város” az én vidékemnek, hanem Graz. A Monarchiában a két ország együtt volt, tehát nem kellett semmi útlevél, sőt még a piac is inkább Graz volt, mint Szombathely. Tehát 1914-ben, májusban halt meg édesapám, én meg június 27-én születtem nyolcadik gyerekként, de csak heten voltunk, mert a legidősebb nővérem már a születésem előtt kiment Amerikába. Ez volt a század eleje, amikor József Attila szerint kitántorgott hárommillió magyar. Édesanyámék tizenketten voltak testvérek, közülük négyen kint éltek már ekkor. Ők vették pártfogásukba nővéremet, aki tizennégy éves volt. Kint is maradt, úgyhogy én akkor találkoztam először vele, amikor édesanyám már nagyon beteg volt, és hazajött a hatvanas években. Már két éve fekvőbeteg volt édesanyám. Megírtam a nővéremnek, hogy ha még életben akarod látni, gyere haza. Az ő unokája Párizsban a Sorbonne-on tanult, és ővele jött repülővel Szombathelyre (akkor még volt repülőjárat ide is). Feleségemmel mentem ki a repülőtérre. Rögtön megismertem, hisz fényképeket küldött magáról. A fiú azonnal elkezdett filmezni. Ott állt a rendőr. Gondoltam, na, itt már kellemetlen helyzet lesz. Odasiettem hozzá, és mondtam neki, hogy a mi vendégeink, a nővérem, meg az unokája. „De hát repülőtéren nem szabad filmezni, ezt tudhatnák Amerikában is.” Szerencsére elég intelligens volt, és csak azt kérte, hogy hagyja abba. így történt az első találkozásunk. Akkor még Szombathelyen, a Kőszegi utcában laktunk. Másnap reggel mentünk le Csörötnekre, és édesanyámmal még egész délután tudott beszélgetni a nővérem. Hazajöttünk Szombathelyre, és reggel jött a távirat, hogy anyánk meghalt. Az anyai ösztön csodálatos: megvárta a lányát. A temetésén mind a nyolcán együtt vehettünk részt. Az ifjú évek ugye elég kemény munkával teltek... Az én családom úgynevezett kisbirtokos család volt: földművelésből éltünk. Azért is volt annak idején a háború előtt annyi gyerek, mert az volt az ingyen munkaerő. Nálunk az volt a helyzet, hogy, amikor meghalt az édesapám (aki nagyon értett a gazdálkodáshoz), a legidősebb bátyámnak kellett vállalnia legfőképp a legnehezebb munkákat. Ő már tudott kaszálni, de még édesanyámnak is meg kellett fognia az eke szarvát, és nekünk is részt kellett venni a munkában. A bátyáim iparosok lettek. i A beszélgetés Boros Ferenc és Horváth Zoltán A haditudósító című filmjében hangzott el 2005-ben. Az interjút az Életünk számára lejegyezte Horváth Zoltán. 4
