Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Kávássy János Előd: A vég kezdete - Amerikai prognózisok és politikai helyzetértékelés Kelet-Európa jövőjéről a rendszerváltás hajnalán

olyan mértékű radikalizálódásához vezethetnek, amely robbanással fenyeget.”40 Ezt érzékelve a térség prioritása az amerikai külpolitikában felértékelődött, az 5-6. helyről a 3-4. helyre került. A jelentés kitért arra is, hogy míg Jugoszláviában, Lengyel- országban és Magyarországon széles körű társadalmi igény kényszerítette ki a változásokat, addig a Szovjetunióban meghirdetett reformok a Gorbacsov köré tömörült hatalmi elithez kapcsolódtak, így - ellentétben a keleti blokkal - nem valamely szélesebb társadalmi bázis, hanem a főtitkár személye, illetve egy hozzá hű, szűk réteg jelentette a változások kulcsát. Az összefoglaló szerint, Brzezinski helyzetértékelésével ellentétben, a térség legstabilabb országa Magyarország, míg Jugoszláviában a feszítő nemzeti ellentétek, Romániában az eszkalálódó gazdasági és társadalmi problémák, Lengyelországban a rendszer talajvesztése, a tömegektől való elszakadása, valamint „a rendszer legitimitásának még a látszatát is nélkülöző” társadalmi bázis vákuuma vezethetett „előre nem látható mértékű társadalmi megrázkódtatáshoz”.4' „A fentiekből következően a Bush adminisztráció is kiemelt szerepet szán Magyarországnak, mert úgy véli, hogy az ott végbemenő - igen figyelemreméltó, de rendezett keretek között zajló - fejlődés szolgálja legjobban az Egyesült Államok érdekeit és például szolgálhat a többi ország számára.”42 Házi összefoglalója szerint e „rendezett keretek” segíthették leginkább Magyarország, s természetesen minden más kelet-európai állam számára a Nyugattal való együttműködést éppúgy, mint a külföldi tőke beáramlását, illetve a belső vállalkozói szellem felerősödését.

Utóbbiakhoz direkt kapcsolódik mindaz, amit a keleti blokk országaival fenntartott amerikai kapcsolatokban az 1980-as évek második felében központi figurává vált John C. Whitehead amerikai külügyminiszter-helyettes nyári útján az NDK- ban mondott. A new yorki székhelyű Institute for East-West Security Studies (vagy röviden csak East-West Institute - EW1) kelet-németországi, kihelyezett gyűlésén 1988. június 10-én felszólaló külügyi államtitkár kiállt a kelet-európai gazdasági reformok támogatása mellett.43 Ahogy fogalmazott: „Miért kellene az USA-nak és a Nyugatnak támogatnia a keleti blokk gazdaságait? Mert hajlandóak vagyunk arra fogadni, hogy a nagyobb gazdasági nyitottság, és a keleti gazdaságok további, világpiaci integrációja segíteni fog csökkenteni a feszültségeket, s előmozdítja egy mindnyájunk számára biztonságosabb és prosperálóbb világ létrejöttét.”44 Whitehead arra hívta fel a figyelmet, hogy a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok - az akkorinál - jóval nyitottabbá válása híján a kommunista országok „gyorsuló hanyatlással” kell szembenézzenek, s egy ilyen helyzet „bizonytalan konzekvenciákkal bír a Kelet és Nyugat biztonságára, olyan következményekkel, melyek egyik félnek sem állnak érdekében.”45

A külügyminiszter-helyettes megfogalmazásai evidensen jelezték, hogy az Egyesült Államok, és általában a Nyugat érdekében, a minél kisebb politikai feszültséggel és társadalmi megrázkódtatással járó változások álltak, s nem valamely földcsuszamlás-szerű, kiszámíthatatlan, gyors regime change. Ez pedig, a korábbi évtizedekkel ellentétben, a kelet-európai térség belső életében való aktív részvételt kívánt. Az USA, Whitehead mondataiból, s egyre fokozódó diplomáciai szerepvállalásából46 egyértelműen kiderül, a változások mediátoraként kívánt fellépni, elkerülendő a radikális megmozdulások, forradalmak, véres puccsok és polgárháborúk hullámát;

30