Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Alexa Károly: Szövegvendégség - egy valahai fiókban (II. rész)
egy „tudományközi” konferenciát, amelynek anyaga az Erosz a folklórban és A szerelem kertjében címen jelent meg két kötetben (1987). A több ezer példány hetek alatt elfogyott. Az anyagot kisebb változtatásokkal újra megjelentette az Európai Folklór Intézet remek Örökség-sorozata (az Osiris Kiadó kiadványaként) 2001-ben. Hallatlan sokszínű kép tárul az olvasó elé, kitűnő szerzőknek köszönhetően: Var- gyas Lajos, Voigt Vilmos, Nagy Olga, Katona Imre, Jankovics Marcell és mások. A szimbólum elemzés éppen olyan jól megfér a szociológiával, mint a középkori témák a közelmúlt politikumával vagy Priaposz a Gunaras lánnyal. Számunkra azonban most az Előszó az érdekes. Abban is két elem. Az egyik az a szakszerű és szolid fejtegetés, amely az erotika és a pornográfiái mibenlétét igyekszik tisztázni - ebben letagadhatatlan a csöndes apologetika: be akarják menteni a tudomány sáncai mögé ezt az igencsak szőrmentén (hm...) kezelt témát. A második kiadás bevezetőjének a végén némi kitekintést engednek meg maguknak a szerkesztők: a mai művészetek felé. Ennek a futamnak a naivitása az, ami ma is, másfél évtizeddel utóbb, elbájoló. „Az 1982-es konferencia aktualitását jelzi- pillantanak ki a szerkesztők „népismei” jegyzeteikből -, hogy szinte vele egy időben indult meg a magyar erotikus szépirodalom legújabb felvirágzása.” Említik Esterházy Kis magyar pornográfiáját (Nota bene - ebben a könyvecskében a pornográfia politikai pornográfiát és nem valami túlzásokra hajlamos erotizálást jelent), Kornis Mihály Schnitzler-adaptációját, szóba hozzák az új Lüszisztraté-for- dítást, a Playboy magazin magyar változatát, Ravel Bolerójának új és erotikus balett-koreográfiáját, Bereményi Eldorádóját, egy Alföldi-rendezést stb., sőt „kellemes szexuális geg”-ként a Csinibaba című filmnek ama bronz „nyúlványát”, ami Sztálin szoborujjaként a boldog jövő, „fallikus szimbólumként” viszont egy jobb sorsra érdemes kalauznő hiányérzetének centruma felé mutat. Az egyetlen „túlfűtött testi- ségű” termék („a magyar költészet eddig legerotikusabb versei”), amiről itt szó esik, Kuczka Péter először álnéven (]oó Viktor) megjelentetett gyűjteménye. (Kuczka Péter leányának, Juditnak szerkesztőségvezetője voltam az MTV-ben a 2000 körüli esztendőkben, ő is azt hírelte magáról, hogy álnéven vad erotikus könyveket ír, ígért is belőlük mutatványban. Ez azonban elmaradt, én felmondtam, ő pedig - szegény- nem sokkal ezután meghalt.) Ennek a kitekintésnek a báját nem csak a szakmájukban a legmagasabb szinten állók bámulatos - és „szelektív” - ismerethiánya adja, hanem az is, hogy nem mulasztják el nehezményezőleg és óvón felemelni a mutatóujjukat: „A szexualitásnak a tabu alóli felszabadítása kezdetben valóban frissítő lendületet adó hatása volt, majd fokozatosan szabadosságba, öncélú malackodásba (Istenem, kedves, jó dr. Zoltvány!), gyakran perverzitásba torkollott. Amint az már sokszor megesett az emberi történelem és művelődéstörténet során, elképzelhető, hogy a túlburjánzás újabb visszafogottságot szül majd (erre vannak jelek a mai huszonéveseknél), ami megteremtheti az erotika új szimbolikus nyelvét.” Kellő tisztelettel jegyzem meg, hogy ez az állítás és feltételezés megint csak azt bizonyítja, hogy aki nem ismeri eléggé a múltat, annak jövendölései se hajlamosak a beteljesülésre... Mert hogyan is állunk, ha a mi szerény „pajzán Toldink” környezetét pásztázzuk- ideértve a viselkedést, a civilizációs hagyományt, a nyelvet és számtalan más tényezőt? Ha szűkítjük is a kört, akkor is beláthatatlan mennyiségű jelenség szolgál „adathordozóként”. És éppen ekkortájt, a hetvenes években ment végbe a nagy áttörés: a „magánbűnökből” a „közerkölcsök” felé - ha szabad arra az 1976-os Jancsó74
