Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Alexa Károly: Szövegvendégség - egy valahai fiókban (II. rész)
filmre utalni, ami a magyarországi forgalmazásba nem került ugyan bele, de persze, aki akarta, megnézhette. S amely film - teszem hozzá szigorúan - a rendező legrosszabb karaktervonásainak első hatásos foglalata, értve ezen ideológiát, történetfilozófiát és ízlést egyaránt. A hetvenes évek termelik ki azokat az „enigmatikus” filmeket, amik betörtek a „fentebbi” - posztmodernitást lihegő - közvéleménybe, s amelyek a forgalmazási cenzúrát az utolsó erőfeszítésekre késztették. A totális vereségig. Persze ma már, lassan félszázad újabb fejleményei után és elteltével, Az utolsó tangó Párizsban (1972, Bertolucci) vagy a Nagy zabálás (1973, Marco Ferreri) szinte szalonbájolgásnak látszik. Vagy viccnek, mint az itthon borzongva kimondott Mély torok (1972. G. Damiani), amelynek önmagát alakító hősnője attól válik a „szexuális felszabadulás ügyvédjévé”, hogy csiklója a torkában található. A Salo, avagy Szodoma 120 napja (1975, Pasolini) talán még ma is indokoltan embargós mozi, ma - a Kannibál Holokausztok, a Fűrészek vagy az Amerikai pszichók után is. És ezek a világszínvonal kultuszdarabjai... A magyar irodalom - mondanám én is erkölcscsőszi modorban - alvilágárára most ne térjünk ki (a Malacka-fél orgánumokra, az internet idevágó oldalaira, de a neoavantgárd egyes irodalomként számon tartott törekvéseire sem), viszont egykét villantás - „flash”, hogy korszerűek legyünk - talán nem fölösleges a művelődéstörténeti háttérre. Az egyik irány az erotika-pornográfia mint szociológiai jelenséghalmaz - egészen a kriminalitásig és a orvostudományig. Ez a terrénum a két háború közötti időszak után és a szemérmetes Kádár-érát követően újra a művelődéstörténészi figyelem témájául ajánlkozik. Van ennek egy paraszti-népélettani ágazata, amely a falusi családélet mindennapjainak (illetve általában a szexualitásnak) féltve őrzött titkait próbálja - több-kevesebb sikerrel - felszínre hozni. Meglepő tapasztalat egyébként, hogy milyen készséggel beszélnek némely vidéki nénik (és kevésbé bácsik) magánéletük intimitásairól. Bódán Zsoltot, Vajda Máriát, és - kiemelten - Balázs Lajost említeném a legutóbbi idők vizsgálódói közül, de utalni lehet a Mindennapok története című blogra vagy Sós Ágnes Szerelempatak című filmjére a közelmúlt hetekből. És - jó pár hasonló gyűjtemény közül - itt van egy bibliofil „csemege”, szegény Deák László adta ki az Orfeumnál hét évvel ezelőtt, Erotikus táncszók Nagyvárad vidékéről címmel. Ez egy németből fordított antológia a századelőről (Magyarische Reigentanzlieder aus de Gosswardeiner Gegend, Leipzig, 1905), amelynek kései magyarítója - mint megítélni bátorkodom - szóhasználatában erősen közelít a hasonló magyar nyelvű kurjogatásokra. Hadd hozzam szóba, hogy Balázs Lajos Csíkszentdomokoson kutatott, ez a Felesik legnagyobb és - jelenleg még állítható - színmagyar faluja. Itt született Márton Áron és tudvalévő, hogy itt a határban baltázták le vagy négyszáz esztendeje Báthory András fejedelmet (aki már 21 évesen bíboros volt). És ha megengedhetek magamnak egy kis személyes emlékmorzsát felemlegetni: barátaimmal a vasút túloldalán Csíkszenttamáson időzvén (ahol nekem is volt öt birkám és egy negyed berbécsem) vagy tíz esztendeje Domokoson keresztül nyolc órán át ballagtunk és szekereztünk föl a már erőst oláh Balánbányán túlra, föl az esztenára, az elmondhatatlan látványú Egyeskő alá, az ezeréves magyar határra... És még egy személyes emlék a paraszti szexualitás köréből. Egy pubertáskori Gárdonyi-olvasmányomból ragadt meg bennem egy mondat: hogyan beszél a parasztlegény „arról”. A parasztleány című elbeszélésben a tanító egymásba szeret a 75
