Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Tar Patrícia: Prágai Tamás: Arcok buborékban
TAR PATRÍCIA Prágai Tamás: Arcok buborékban ORPHEUSZ KIADÓ, BUDAPEST, 2014 Prágai Tamás új kötetével huszonegy - a cím alatti meghatározás alapján - elbeszélést tart kezében a lelkes olvasó. Igen, lelkes, sőt, örömittas, hiszen Prágai az Inka utazás - mely sok egyéb mellett az (ön)életrajzírás lehetetlenségét példázza, s mégis megleli örömét a szövegek, történetek burjánzásában, egymásba-íródásában, fragmentáltságában - és az Ellenőrök a hatoson folytatásaként megint olyan szöveget alkotott, melyben elsőrendűen fontos a mesélés, a történet mint esztétikai örömforrás, no meg az aktuális elbeszélő élőbeszédszem fecsegéséből áradó, nem szűnő önirónia és életszeretet. Az olvasó tehát elégedett, örömittas, ki-ki vérmérséklete szerint, már az első sor olvasásakor, mert Prágainak is a nyitó mondat az erőssége, ahogy hősének, Valér úrnak Az elmismá- solt kínaiban: „Tiblényi akkoriban bukkant fel Süvöltényben, amikor a damilos halál.” Az új kötet szervesen kapcsolódik az Ellenőrökhöz, már a címadó kép is ennek záró elbeszélését, az Uvegvárost juttatja eszünkbe, ahol szelencébe zárt arcok várják a dobozkák felnyitását, megszabadulásukat (a kötet borítója: a tipográfia - a fehér O betű mint felfelé szálló buborék - és a fotográfia, ami mintha egy lentről felfelé, magasba tekintést rögzítene, erősítik ezt). Talányos motívumok, de mindenképpen kapcsolatba hozhatók a portrék megírásával, azzal, hogy az élet csak elmesélve, történetté formálva lesz valóságos. A szelence felnyitása, az üvegkalickából, buborékokból való kiszabadítás-kiszabadulás eképpen a sikeres (mű)alkotásnak, a személyiség megalkotásának, rögzítésének képe is. Ez Prágai örök témája, hiszen a stílusportrék végtelen gazdagsága, a folyton osztódó, szaporodó, vagy éppen összemosódó, eltűnő személyiség(ek) elbeszélései nem mind a saját identitás kérdésének, rögzítésének, határainak, mibenlétének történetei-e? Sobriewicz, Gabricsek, a Szerkesztő Úr vagy a Kisbéla igazgatójának beszéde, sztorija ugyanúgy az önmagaság technikáinak játékos gyakorlata: „A leírt szöveg én vagyok, és az én a leírt szöveg” - idézhetjük az Inka utazás narrátorát. A Kényszerű látogatás, Az elmismásolt kínai vagya Gabricsek-történetek közé tartozó Estelenül valamiképp mind ezt a témát variálják. Kissé fantasztikus-lélektani alapról a legelső szöveg, Bodonyi és Bodolyn, az egymás életét-személyiségét élő, majd felcserélő barátok története, melyben egyikük energianyalábokról szóló mondata akár az irodalmi alakmásokról is szólhatna ("Láttam, hogy keresik ezek a nyalábok a formát - hogyan olvadnak egymásba, hogyan válnak egymás részeivé, és hogyan válnak szét megint, hogy alakot ölt- senek valami egészen másban”); játékos, ironikus módon a második, ahol LiTsi keresésének krimije valójában zsákutcába vezet, a kínai nem tűnt el, nem is sokszorozódott, csupán az ő nevére van engedélyezve a nyelvoktatóprogram. A Gabricsek-történetek külön szigetet képviselnek a kötetben: hősük marginalizálódó figura, az említett elbeszélésben nevének cs betűje cserélődik rejtélyes módon c-re, minek következtében Gabricsek hasadásos állapotba kerül. A kötet az előzőhöz hasonlóan bánik a műfajjal: inkább egy, egymáshoz és a szerző korábbi prózájához lazábban-szorosabban kapcsolódó szövegek által szövött nyelvi játékteret hoz létre (növel), mintsem önálló elbeszéléseket. Több szereplő, mint Kereszt (Karesz) vagy Gabricsek jön-megy e térben, s néha összetalálkozik egy (nyelvi) csomópontban, a történetek kibomlásának egyik kedvelt helyszínén, a Rum Five-ban, és van 51
