Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Zinner Tibor: Emlékfoszlányok az első semmisségi törvényhez vezető útról és göröngyeiről

munka. Úgy vélte, hogy a jogászok és a történészek között az iratismeret alapján helyre fog állni az egyensúly.

Érdeklődésére már arról is tájékoztattam - noha az egy héttel később, a tárcánál elkészült emlékeztetőből kimaradt -, hogy a jogászok kiválasztása befejezés előtt áll. Most adta tudtomra, hogy Kulcsárral abban állapodtak meg még 1988 decemberében, hogy ő - egyrészt elismert historikus szaktekintélyként, másrészt pártpolitikai feladatot teljesítve - részt vesz majd a történészek kijelöléséről folyó megbeszéléseken (most, mint a Fejti vezette bizottság tagja77). Helyzetét nehezíti - mondotta -, hogy a kormányhatározat Kulcsárt jogosította fel a bizottság tagjaival összefüggő javaslat megtételére. Egyes részleteket elárult a felülvizsgálat politikai mozgatórugóiról, a kezdetekről, arról, hogy miért kért fel annak idején az „összefoglaló” elkészítésére, és azt miként használta fel, kitért arra, hogy Kulcsárral és másokkal folytatott korábbi vitái felújulhatnak, és részletesebben szólt kiválasztásom hátteréről is.

Beszélgetésünk lényege azonban nem a múltról való - különben idő- és szükségszerű - tájékoztatásomból állt. A szakmai kihívás megoldására kellett koncentrálni. Okfejtése szerint az általam vezetendő tényfeltáró bizottságba főleg olyan párttörténettel foglalkozó történészek kellenek, akik mindenkinél jobban ismerik a pártarchívumok anyagait, hisz a büntetőperek keletkezése és a párt politikája közötti korreláció ismert. Egyetérthettem azzal is, hogy a feltáró munkához had-, egyház- és agrártörténész egyaránt szükséges, ennek okait felesleges ecsetelnem. Balogh szerint a jogtörténész a jogászok között fog dolgozni. Utalt arra is, hogy Kulcsár több jelöltet már szóba hozott, de azokról még nem alakított ki véleményt fenntartásai miatt, nevüket sem közölte velem. Abban állapodtunk meg, hogy igyekezni fog több történésszel egyetértésre jutni abban, hogy neveiket javaslatba hozhassa Kulcsár előtt. Én is felvetettem számos pályatársam nevét, a legkülönbözőbb kutatóhelyek szakembereit. Nem zárkózott el attól, hogy velük is beszéljen, és esetleg felkérje őket bizottsági tagnak.

Rám egy kutatási terv kialakítása hárult, függetlenül attól, hogy a jogászok az 1949-1956 közötti kutatómunka előtérbe állítását szorgalmazták. Balogh egyetértett velem, hogy az 1945-1949, valamint az 1956-1962 közötti korszak feltárása éppoly fontos, mint a jogászok által szorgalmazott időszaké. Nem csupán azért, mert a kormányhatározat erre kötelezett bennünket, hanem meglátásom szerint mindenekelőtt azért, mert az 1945-től kialakított különbírósági rendszer büntetőjogi eszközeinek felhasználásával az MKP egyrészt könnyebben szerezhette meg a politikai hatalmat, másrészt ártatlan emberek ezreit csukatta büntetés-végrehajtási intézetekbe stb. Az ’56-ot követő megtorlás feltárása, a terror valós ismerete nem halasztható tovább, következményeit fel kell számolni.

Úgy váltunk el, hogy ő előkészíti a történész-csapat összeállítását március 5-ig, én pedig az 1945-1962 közötti időszakra vonatkozó kutatási tervet. Az aggályaim nem csökkentek sem az 1. M-ben tartott értekezlet, sem a Baloghgal folytatott beszélgetés után. Tudtam, hogy minden tőlünk telhetőt el kell majd követnünk - egyelőre még ismeretlen társaimmal -, mert nem vallhatunk szégyent. Az 1990. március 31-i határidő igen közelinek tűnt a részünkre biztosított 12-13 hónapos felülvizsgálat, kutatás lefolytatására, majd az összegzés elkészítésére. S akkor még nem gondolhattam arra, hogy napokon belül, március 3-ától éles, hónapokig tartó

100