Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai' felé II. rész

konfliktusai, csak azt kivonatolja, amit mások leírtak. Csak kevesen tudnak kiszakadni a régi életkeretek szorításából. „Individualizmusunk nem is az, hanem egyéni tudatok atomizáltsága. Az individualizmus mély belső életstílust feltételez, amire mi képtelenek vagyunk.” Az igazi értelmiségi elutasítja a burzsoá életformát, szenved. Mert a belső lelki élet alapja fájdalmas tragikum. Amikor az ember ki akarja teljesíteni sorsát, önmagát meg akarja valósítani, az egyenlő a halállal; ugyanakkor állandóan fel akarja frissíteni szellemi életét, és így menekül a halál elől. A román értelmiségi lelki élete sivár. Nélkülözi a belső energiát és az eredetiséget, kultúrateremtő erőt. A nagy kérdés azonban az, hogy milyen kultúráról lehet szó, akkor, amikor „Nyugat dekadens irányzatait éljük át”. Az írástudó tevékenység nem öncél, hanem érvényesülési eszköz, „senki sem követ egy dolgot utolsó elemeiig. Egyetlen eszmét nem boncolnak szét alkotó elemeire, nem követik kialakulási folyamatát, nem szembesítik más eszmékkel azért, hogy rekonstruálják a struktúráját vagy megtaláljuk eredeti forrását”. Közben „szinte valamennyien tudjuk, hogy a modern, individualista és racionalista kultúra összeomlott, kimerült spontán termelékenységének az alapja, a naiv átélés helyét elfoglalta a történeti perspekti- vizmus, új értékek teremtésének képtelensége, beletörődés az egyszerű kompromisszumba.”128

Cioran még egyetemre járt, amikor 1931-ben felvázolta „a szellemi munkanélküli pszichológiáját.” Kórképet adott koráról és saját világáról. „Ma az egyén élete bonyolultabb és bizonytalanabb, mint korábban. Nemcsak az a munkanélküli, aki nem talál munkát, hanem az is, aki bizonytalan az életben elfoglalt helyében.” Korábban „az ember - biológiailag és társadalmilag - szervesen integrálódott az életbe”. Ez esetben: „az egyén önmagával elégedett.” A személyes anarchia akkor veszi kezdetét, amikor az egyén az élet olyan útjaira lép, amelyek ellentmondásban vannak „eredendő rendeltetésével”. Az anarchia forrása a dezintegráció. A szellemi munkanélküli „belső teljessége azokból az ellentmondásokból ered, amelyekben él”. Ugyanakkor önmagával elégedetlen, a szabadság pedig csak illúzió, ha az ember nem önmaga. A modern kultúra eszkatológikus szelleme a kimerülés tünete, nagyrészt a szellemi munkanélküliek egzaltáltságának terméke. A legeltévelyedettebbek azok, akik megoldást keresnek. „Az életnek megvan a maga értelme, a megoldások a moralistáknak valók.” Nincsenek normák. „Az élet nemzeti és imperialista jellegével szemben a normák rendszerének nincs értéke.”129 Féktelen spontaneitás? Nem: „a belső élet mélységét [...] a problémák átélésének intenzitása” méri. „A belső életnek csak akkor van értéke, ha az ember önmagába tér vissza. Bizonyos központi problémák szenvedélye azt jelenti, hogy az ember a gondolkodás objektív formáiban talál önmagára. íme, a szubjektivitás miként talál önmagára a gondolkodás formális aspektusán túl.”'3° Cioran saját magáról vallott. Akkor is, amikor a sikertelenségek jótékony hatásáról elmélkedett, mert a kudarcok az embert önmaga meghaladására ösztönzik. És arra figyelmeztetett, hogy az akciónál fontosabb a belső faktor, amelyből az akció indul.'31 Ezt a belső faktort olyan empátiával fedezte fel Kokoschka művészetében, hogy egyértelmű: másban láttatta azt, ami benne forrt. A kóbor lovag képének „a szubsztanciája lebegés a káoszban, felfedi a gyönyört a reménytelenségben, az őrült elragadtatást saját összeomlásában, a semmi extázisát”. Mert: „Az állandó szorongás a legbiztosabb út a káoszban és a semmiben.”'32 Lucian Blaga azon filozófiai értekezéséből, mely a dogmák korát jósolta, Cioran azt olvasta ki, hogy a

75