Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai' felé II. rész

Cioran első könyvének születése vulkán kitörésére emlékeztet. A többié is. Élet­formája is vulkánszerű lett. Olykor hetekig jött-ment, barátaival szórakozott, lum­polt, aztán bezárkózott és írt. Cioran azt is hangsúlyozta, hogy az írás számára terápia, ugyanakkor ösztönös tevékenység: „Ösztönös állatként írtam”. A stílus je­lentőségére - emlékezett - csak később, Franciaországban figyelt fel. Leveleit ol­vasva, azonban láthattuk milyen gondosan csiszolta és érlelte gondolatait. Levelezése valamiféle gyakorlat volt, könyvét megelőző erőpróba. Cikkei is beillenek annak. Minden könyvét rövidebb-hosszabb esszék előzték meg. Mindig az elsők a legérdekesebbek. AZ ESSZÉÍRÓ 1990-ben két válogatás is megjelent Cioran cikkeiből - az újrafelfedezés, a hazatérés örömében. Ő viszont nem örült. Hivatalos cenzúra helyett immár ő cenzúrázott. És ez már fordított cenzúra - panaszolta egyik őszinte híve éppen Cioran ellené­ben.121 Láttuk, milyen reakciót váltott ki belőle az első kötet előszava.122 Másodszor már ő írt néhány sort, az általa itt-ott megrövidített cikkeket magába foglaló kötet­hez: „Én vagyok? Nem én vagyok? Döbbenten állok az évek, események és oly sok értelmes és értelmetlen szó előtt. Hogyan ne fertőzött volna meg valami mérhetet­len gőg, önmagamba vetett hit és nevetségességtől való félelem legyűrésének dia­dala? Az igazság az, hogy hittem önmagámban, sorsot tulajdonítottam magamnak, és belső feszültségemet egyszerre kifinomult és vad belső örvény táplálta. Titkom egyszerű: nem volt arányérzékem. Alapjában ez a kulcsa minden vitalitásnak.”123 Ennek a vitalitásnak megnyilvánulásaként első - 1931 elején megjelent - cikké­ben kora vallási mozgalmának hitelességét kérdőjelezte meg. A modern kultúra - fejtegeti - ugyanis individualista és racionalista, hiányzik belőle a kontemplativ szel­lem, ezért a vallást „színeváltoztatással adaptálta, és így a vallásból éppen az veszett ki, ami sajátos jellegét alkotta”. Ezért a modem kultúra nem teremthet értéket, ezért keresi a vallásos értékeket, a vallásos mozgalom azonban „nem az élet organikus és irracionális alapjából indul ki”, hanem „a hinni akarás kifejeződése”. Az abszolútum iránti vágy jellemzi a kortárs értelmiségieket, illúzióikat pedig „a lelkesültek pers­pektívahiánya igazolja”, azoké, akiket „elbűvölt a mozgalom megjelenését kísérő túl zajos légkör”. A helyzet paradoxonja tehát abban rejlik, hogy a vallási mozgalmakat életre hívó meghatározó körülmények a hitélet őszinteségébe vetett hitet is szét­zúzták.124 Ezzel a cikkével Cioran egyben kételyeit fejezte ki barátja, Mircea Eliade 1927-es programadó cikksorozatával szemben, éspedig azzal szemben, amely az au­tentikus vallásosság újjászületése iránti igényét jelentette be.125 Eliade írása nemze­déki hitvallás, nemzedékét 27-es nemzedéknek nevezték. Cioran is ehhez tartozott, bár Eliadét csak 1932-ben ismerte meg, az újságot, ahova írt, korábban is falta.126 Sokoldalúsága lenyűgözte és taszította. Legbizalmasabb leveleit Eliadénak írta, vi­szont később a leggyilkosabb kritikákat is róla tette közzé. Egyelőre csak ellenpon­tozta, amit a nemzedéki vezér írt. Példa még az, ahogy Eliade felvázolta a „tiszta intellektuel” típusát, és az, ahogy Cioran a románét. Eliade a sznobot állította olva­sói elé, aki választékosán beszél, és ha valaki őszintén bírál, akkor azt leparasztozza, nem nyújt neki többé teret.127 Ciorannál a román értelmiséginek nincsenek belső 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom