Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai' felé II. rész
Cioran első könyvének születése vulkán kitörésére emlékeztet. A többié is. Életformája is vulkánszerű lett. Olykor hetekig jött-ment, barátaival szórakozott, lumpolt, aztán bezárkózott és írt. Cioran azt is hangsúlyozta, hogy az írás számára terápia, ugyanakkor ösztönös tevékenység: „Ösztönös állatként írtam”. A stílus jelentőségére - emlékezett - csak később, Franciaországban figyelt fel. Leveleit olvasva, azonban láthattuk milyen gondosan csiszolta és érlelte gondolatait. Levelezése valamiféle gyakorlat volt, könyvét megelőző erőpróba. Cikkei is beillenek annak. Minden könyvét rövidebb-hosszabb esszék előzték meg. Mindig az elsők a legérdekesebbek. AZ ESSZÉÍRÓ 1990-ben két válogatás is megjelent Cioran cikkeiből - az újrafelfedezés, a hazatérés örömében. Ő viszont nem örült. Hivatalos cenzúra helyett immár ő cenzúrázott. És ez már fordított cenzúra - panaszolta egyik őszinte híve éppen Cioran ellenében.121 Láttuk, milyen reakciót váltott ki belőle az első kötet előszava.122 Másodszor már ő írt néhány sort, az általa itt-ott megrövidített cikkeket magába foglaló kötethez: „Én vagyok? Nem én vagyok? Döbbenten állok az évek, események és oly sok értelmes és értelmetlen szó előtt. Hogyan ne fertőzött volna meg valami mérhetetlen gőg, önmagamba vetett hit és nevetségességtől való félelem legyűrésének diadala? Az igazság az, hogy hittem önmagámban, sorsot tulajdonítottam magamnak, és belső feszültségemet egyszerre kifinomult és vad belső örvény táplálta. Titkom egyszerű: nem volt arányérzékem. Alapjában ez a kulcsa minden vitalitásnak.”123 Ennek a vitalitásnak megnyilvánulásaként első - 1931 elején megjelent - cikkében kora vallási mozgalmának hitelességét kérdőjelezte meg. A modern kultúra - fejtegeti - ugyanis individualista és racionalista, hiányzik belőle a kontemplativ szellem, ezért a vallást „színeváltoztatással adaptálta, és így a vallásból éppen az veszett ki, ami sajátos jellegét alkotta”. Ezért a modem kultúra nem teremthet értéket, ezért keresi a vallásos értékeket, a vallásos mozgalom azonban „nem az élet organikus és irracionális alapjából indul ki”, hanem „a hinni akarás kifejeződése”. Az abszolútum iránti vágy jellemzi a kortárs értelmiségieket, illúzióikat pedig „a lelkesültek perspektívahiánya igazolja”, azoké, akiket „elbűvölt a mozgalom megjelenését kísérő túl zajos légkör”. A helyzet paradoxonja tehát abban rejlik, hogy a vallási mozgalmakat életre hívó meghatározó körülmények a hitélet őszinteségébe vetett hitet is szétzúzták.124 Ezzel a cikkével Cioran egyben kételyeit fejezte ki barátja, Mircea Eliade 1927-es programadó cikksorozatával szemben, éspedig azzal szemben, amely az autentikus vallásosság újjászületése iránti igényét jelentette be.125 Eliade írása nemzedéki hitvallás, nemzedékét 27-es nemzedéknek nevezték. Cioran is ehhez tartozott, bár Eliadét csak 1932-ben ismerte meg, az újságot, ahova írt, korábban is falta.126 Sokoldalúsága lenyűgözte és taszította. Legbizalmasabb leveleit Eliadénak írta, viszont később a leggyilkosabb kritikákat is róla tette közzé. Egyelőre csak ellenpontozta, amit a nemzedéki vezér írt. Példa még az, ahogy Eliade felvázolta a „tiszta intellektuel” típusát, és az, ahogy Cioran a románét. Eliade a sznobot állította olvasói elé, aki választékosán beszél, és ha valaki őszintén bírál, akkor azt leparasztozza, nem nyújt neki többé teret.127 Ciorannál a román értelmiséginek nincsenek belső 74
