Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Dr. Kulin Sándor: Emlékeim a II. világháború idejéből

jekciója. Mire ő: azt én tudom, hogy nekem hányadik, de magának? Mire én: jaa, vagy úgy, hát tudja, nem számoltam... Na, hát ezt hívhatjuk kitérő válasznak, hívhatjuk pia fraus-nak (kegyes hazugságnak) is. Hazugságnak hazugság, de miért kegyes? Mert igyekszik a beteg megrendült bizalmát fenntartani. Mindenesetre, a jelenet inkább megmaradt az emlékezetemben, mint sok tízezer utána következő.

De térjünk vissza történetünkhöz. Milyen új élmények, események vártak ránk az új, az 1945-ös esztendőben? Igen emlékezetes számomra, hogy Ferkó öcsénk, a kis Dugó talán január végén elindult, úgy 16 hónapos korában. Apánk a jelenetet le

is fényképezte, talán még meg is van valahol. De ez már nem Szilas-Lakszakállason történt, hanem Alsójányokon, amely falu ugyancsak a Csallóközben volt, Pozsonyhoz közelebb. Egy gazdálkodónál helyeztek el bennünket, jurányi bácsiéknál. A felesége már nem élt, két felnőtt fiával lakott. A nagyobbik szobában laktunk mi nyolcán, sokkal jobb elhelyezésben, mint korábban. A konyhát a háziakkal közösen használtuk. Nagyon szép télre emlékszem, nagy hóval. Mezőgazdasági vidék lévén, nekünk vegetáriusoknak az élelmezés nem okozott nagy gondot, tejet kaptunk minden nap, de a faluba letelepített hivatali dolgozóknak és családjainak még disznókat is vágtak. Ami jár, az jár, egy fél disznót feldolgozva mi is kaptunk. Persze nem ettünk belőle, eltettük cserealapnak, nehezebb időkre. Nem tudom a részleteket, de lehet, hogy a disznók beszerzéséhez azonban már Pallagi testvérnek, a minisztériumi részleg mellé kivezényelt nyilas pártszolgálatosnak a határozott rábeszélő képességére is szükség volt. A fűtőanyag hiány azonban már nagyobb gondot okozott.

Ezen úgy segítettünk, hogy Udvardi államtitkár utasítására az én és Szekeres Gyurka felügyeletére bízott négy cigány segítségével és két lovas szánnal napokig

102