Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Dr. Kulin Sándor: Emlékeim a II. világháború idejéből

Majd 23-án délután dolgunk végeztével útra keltünk egy kis Méray-féle teher- taxival, hogy a szentestét családi körben tölthessük el. Nagyon kemény fagyos, szeles időre emlékszem. Piliscsabán jártunk, amikor is járgányunk meghibásodott, mégpedig a sofőr szerint javíthatatlan baja esett. Egy gazda portáján az istállóba húzódhattunk be, ahol a marhák jóvoltából kellemes meleg volt. A szénába vackoltuk magunkat és édes álomba merültünk hajnalig, amikor is közeledő és erősödő dörgésre ébredtünk. Ezt igen különös természeti tüneménynek tartottuk, mert addigi életünkben téli kemény fagyban az égzengést még nem éltük meg. A kíváncsiság az utcára hajtott bennünket, ahol is ordítozás, vad káromkodás és száguldó járművek kavalkádja fogadott. Hamar megtudtuk, hogy az oroszok ágyúznak, áttörték az állásainkat, s jobban jár, ha ki tud, menekül. Járművünkre nem számíthattunk, de egy kifelé tartó katonai teherautó platójára kapaszkodva sikerült kijutnunk. Jóval később tudtuk csak meg, hogy a főváros körüli gyűrű ott és akkor zárult be végérvényesen, s egy-két órán múlott csupán, hogy a családunk reménytelenül szétszakadjon a háborúban.

Tudom, hogy sokfélék vagyunk: van, aki áldja szerencséjét és összedörzsöli tenyerét, mi inkább összetettük a kezünket és hálát adtunk a Gondviselőnknek.

Kora este Szilasra érve riasztó kép fogadott. Édesanyánk lázasan feküdt, jártányi ereje sem volt. A hányás és szapora hasmenéstől kiszáradt, testvéreim pedig kétségbeesve sírdogáltak. Sikerült valami orvosi szénnel a hasmenést csillapítani és csak forralással fertőtlenített vízzel itatni. De a lábadozás így is több napot vett igénybe és az életünk egyik legnyomottabb hangulatú Karácsonya volt. Talán mondanom sem kell, hogy mivel a fővárosi ostromgyűrűt se ki, se be még egy nyúl sem tudhatta átlépni; hősi vállalkozásunk tervét végleg el kellett vetni, így ért véget számunkra az Úr 1944-ik esztendeje.

3.

Többen kérdezik, hogy lehet az, hogy ilyen régi, 65 évvel ezelőtt történt dolgokra ilyen tisztán és részletesen emlékezem? Tudjuk, hogy a tudomány ezt úgy magyarázza, hogy kétféle memória van: hosszú távú és rövidtávú. Az idős korra jellemző a régi eseményekre való jó emlékezés, de bezzeg a közelmúltra már sokkal kevésbé. Szerintem azonban a dolog nem ilyen egyszerű és bővebb magyarázat is lehetséges. Ugyanis mindazt, ami először történik velünk, sokkal fokozottabb érzelmi és hangulati lelkiállapot kíséri, mint a monotonon ismétlődőket. Más élmény valakinek akár felnőttként először látni a tengert, mint annak, aki a tenger partján született és reggel felkelvén mindig ugyanazt látja.

Vagy ha szabad egy rövid személyes kitérőt tennem, szigorló orvosként a Szent István kórházban, talán az orvosok nyári szabadsága miatt is, rám bízott Bugár-Mé- száros főorvos úr egy osztály részleget. Megtisztelő és izgalmas élmény volt.

Az első vizitem után az intravénás injekciók beadása következett. Igyekeztem magabiztosságot sugározni, de gyanítom, hogy az osztályos nővér indiszkréciót követett el s elárulta a betegeknek, hogy egy kezdő orvoska lesz a gazdájuk. Amint az első vénás injekció beadásához készülve leültem a beteg mellé, az félénken megkérdezte: doktor úr ez hányadik? Rögtön sejtettem, hogy valami árulás történt, de igyekeztem ura maradni a helyzetnek. Kosa néni - mondtam -, mint talán tudja, én csak ma vettem át ezt az osztályt, ezért nem tudom, hogy magának ez hányadik in101