Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Miklya Zsolt: Kráterarc
„Ó, Istenem, te adjál nyugtatót!” - kérte a király haraggal az Úrtól, mint aki réges-régóta nem dúdol, de sebe nem gyógyul be, furcsamód. Ki álmában szétrugdalja az ágyát, mert lánya messze, ki tudja, hol él, sótlan lett itthon minden, és a szél nem enyhíti ízek utáni vágyát. „Én úgy szeretlek téged, mint a sót, szótlanná lettem, más szavakkal élek, de nélküled, apa, nélküled félek, nem mondhatok semmi más biztatót, bár boldogabb az angol, ír, a skót, só nélkül nem tartható fenn az élet.” 12 Só nélkül nem tartható fenn az élet, nélküle nincsen ételáldozat. Bárányból lesz a legjobb változat, kövér malac a nyomába se érhet. A torok emlékképe zsírosabb. Kondérnyi lében tepertő rotyog, nem szárad ki a tettre kész torok, estére füstön bendő, bél s a nap. A kéményfüst itt konzerválóbérlet, a kemencében kukoricaszár, füstje kolbászra, szalonnára száll, miközben, szinte észrevétlen, tél lett. Az álmodó pehelydunnák alatt még nem készül az öngyilkos merénylet.
