Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)
S jó szerencséjének részeként egy esztendő múltán megkapta a kiskunhalasi földbirtokosnál az intézői állást. Ezt a tényt meg úgy kommentálta hozzáértők és hozzá nem értők hada, hogy a leginkább rátermetteket már ebből a reszortból is a frontra vitték, csak a maradékból válogathatnak a nagybirtokosok. Nincs tudásom arról, hogy milyen minőségű lehetett, mint agrárszakember. Mindössze két hetet töltöttem anyám és mostohaapám nyaraló vendégeként Gö- böljáráson, az 1943-as esztendőben. Személyiségéről, emberi mivoltáról sem deríthettem ki sokat. Ő dolgozott, én nyaraltam, így hát keveset időztünk egymás társaságában. Arról értesülhettem leghamarabb, hogy imádta szülőhelyét, a Bácskában lévő Óbecsét. Megragadott az a mondása, hogy akit Baján meg nem szólnak, Szabadkán le nem itatnak, Zomborban meg nem vernek, Újvidéken rosszra nem visznek, az elmehet az egész világba, sehol efféle rajta meg nem eshet. Noha általában fontoskodó modorú volt, azt is többször hallottam tőle, hogy „Nagyotmondás ellen nagyothallással kell védekezni.” Bizonyára nevelési szándékkal tudatta velem továbbá az alábbiakat: Hazudozásban elkopik az ember nyelve. Akasztás következtében is elhíresülhet valaki. A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas. Addig kell a vesszőt hajlítani, amíg gyenge. Nem sokat épültem általuk. Értelmemet, pláne érzelmemet nem érintették ezek az okosságok. Megütköztem ellenben azon a hasonló aranymondás jelleggel közölt nyilatkozatán, miszerint „Ha nem lenne utolsó pillanat, anyád semmit nem végezne el”. Ez sértett, ez fájt. Hangosan persze nem szólhattam ellene. Azzal védtem anyámat, hogy úgy tettem, akárha semmit se hallottam volna. Magamban azonban megállapítottam, hogy nem csak otrombán gonoszkodó vád illette anyámat, de tényszerűen vizsgálva is teljesen igazságtalan. A világon mindenki által köztudott volt, hogy anyám nagyon is szorgos, kemény munkás. Ráadásul Ferenc bátyám úgy fogalmazta egyszer, hogy azért üti-vágja, veri a paraszti munkát, mert gyűlöli. Ezzel Ágnes néném is egyetértett, de felhívta a figyelmemet, hogy nézzem anyámat, mennyire megszépül vele együtt minden, amikor a varrógépen varr, amikor az egyetlen olyan munkát végzi, amit szeret. Más esetben szokatlanul hangosan azt kiáltotta mostohaapám az édesanyám felé: „Csak arról beszéljen, amit már megértett!” Nem a hangerő riasztott, hanem a tartalomból kisütő, exorbitáns tónus. Az a fajta fölény-tudat mutatkozott, amely fergetegesen komikus és nevetséges, ha semmi alapja sincs, ellenben dermesztővé lehet, ha igazat fejez ki! Anyám öt elemi után abbahagyta a tanulást. Új férjének bizonyára volt valamilyen agrárius középiskolai végzettsége. Időnként idegen szavakat applikált a beszédjébe. Mindenesetre műveltebb, tájékozottabb lehetett s talán jobb gyerekkort, jobb nevelést is kapott, mint anyám. Többfelé járt, többet tudott a világról. Föltehetően pontosan ekként nyugtázták ezt magukban mindketten, ezért volt méltatlan és bántó az egyik részről történő hánytorgatása. Anyám nem replikázott. Most ő tett úgy, mintha semmit nem hallott volna. Har- ciaskodó természetével ellentétesnek véltem és furcsállottam jámbor viselkedését. 134
