Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)
Amíg ezeken tűnődtem, éppen egy kicsike tó partjára értem, amelynek a túlsó oldalán hajdani erődítmény maradványait láthattam. Említett is erről valamit a tolmácsnő. Külön hangsúllyal szólt az amarrébb emelkedő épületről, a Tömbül mecsetről. A kontúrokból következtettem arra, hogy egykori, vagy talán most is működő vallási centrumot látok. Mindenesetre, a rilai kolostor hangulata idéződött bennem, egészen pontosan az a kedvesen pimasz jelenet, amikor szent látnivalók irányába invitált volna a tolmácsnő, de én előbb a szerzetesek borospincéjét kívántam megvizitálni. Annál inkább derűt fakasztónak tetszett számomra ez a mozzanat, mert a jelen pillanatban is inkább egy valaholi kocsma irányába kívántam tájékozódni, mintsem a tornyokkal hívó-hivalkodó mecsetet közelebbről is bámulni. Csípte a szememet ez a döntésem, hunyorogtam és apró pofonokat adtam magamnak, de határozottan indultam az orrom után, a város belseje felé, ami eléggé távol esett a szállodától. Bizakodtam, hogy előbb-utóbb alkalmas felvevő helyet találok, ahol olthatom a szomjam. Nem alkoholra vágytam, egyszerűen szomjas voltam. Sőt, az alkoholnak a gondolatától is elhátrált józan énem. Nagy hiba, de még inkább tisztességtelen cselekedet lenne adott helyzetemben lerészegednem. S még csak nem is elsősorban a nagy valószínűséggel bekövetkező ilyen-olyan veszedelmek elkerülése okán akartam tiszta fejű maradni. Égett bennem annak a vágya, hogy újra olyan jó pillanatokat ajándékozzak magamnak, amilyeneket fel-felfénylő eszem és intelligenciám akadálytalan működtetése révén jónéhányszor kaptam már magamtól.- lngénium! - kiáltotta Devecseri Gábor, miközben ráncolt homlokkal, tágra nyitott szemekkel figyelt az arcomba, ritmikusan kopogtatva mellcsontomat, akárha egyszerre tartana orvosi vizsgálatot a koponyámban és a mellkasomban. Együtt szolgáltunk a Néphadsereg központi újságszerkesztőségében az ötvenes évek elején. Ő alezredesi rangban volt, én főhadnagyként egzisztáltam, ám a sar- zsikban mutatkozó különbségnek semmi látható nyoma nem volt napi találkozásaink során. Kezdetben bokát csattintottam és lármásan kértem engedélyt a belépésre, ami azért is eszement szokás volt, mert hiszen már benn állottam a szobájában, amikor a belépésre szóló kérelmet nyilvánítottam, de hát ezt így írta elő a szabályzat. Azzal pedig nincs mi tenni. Parancsban tiltotta meg Devecseri, hogy katonásan viselkedjek az ő jelenlétében. Idősebb kora, országos irodalmi rangja és az általam csak sejtett, hatalmas műveltségbeli fölénye okán természetesen tiszteletteljesen viselkedtem, amit azonban ő hol tréfásan, hol bosszúsan igyekezett elhárítani.- Az ingénium akkor is létezik, ha éppen szunyókál, és nem szuperál - emelte figyelmeztetőn magasba mutatóujját. - Ilyenkor azt mondják rá, hogy őstehetség. Alvó vulkán. Az, ami te vagy! Több műveltség, meg szorgalom nem ártana, de hát minek, ha egyszer tudatlanul is működik benned a tudás? Zsenialitásra bukkant bennem ott is, ahol annak - szerintem - nyoma sem volt. 135
