Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)
Továbbemeltem a hangom: - Holott a többségük hozzám hasonló! Éppen ezért sivár, sötét enyészet vár a világra. Végzetes, és rosszabbra már nem váltható helyzetbe manőverezte magát az emberiség. Minden mértéken túli arányokban adta át magát rossz ösztöneinek, amelyek ide-oda rángatják, végül soha fel nem nyíló verembe vetik. Amíg szónokoltam, asztalunkhoz jött borzas fejű sofőrünk és enyhén izgatott, rövid párbeszédet folytatott a tolmácsnővel, aki élénken bólogatott, majd egészen váratlanul valami levelet kezdett írni. Egy cetli mindkét oldalára írt. Sebesen, javítás és megállás nélkül írta gyöngybetűit, amiket korábbi üzeneteiből már ismertem. Amikorra befejezte, mintha megkönnyebbült volna. Átadta a kis papírt a sofőrnek, aki el is ment vele. Már-már derűsnek tetszett a tolmácsnő arca, miközben egy másik papírra a következőket írta, illetve rajzolta: Abrakadabra brakadabra rakadabra akadabra kadabra adabra dabra abra bra ra a Miután elkészült a művel, elébem tolta és azt mondta:- A gnosztikus vallásrendszerekből eredő, bűvös erejűnek hitt szó. Táblácskára írták és amulettül használták. Annyit ér, mint a maga most előadott szövege. Nem csatlakoztam derűjéhez, hanem apróra kifaggattam mindarról, amit nem értettem az elmúlt percek jelenéseiből. Megtudhattam, hogy az álmos kis ember a kórházból érkezett, azzal az ajánlattal, hogy mentőautóján azonnal elszállítja a tolmácsnőt. Már délelőtt, Shumenbe érkezésünk első óráiban, az én fejsérülésem kórházi ápolása közben szóba jött, hogy a tolmácsnő egészségi állapotát is vizsgálat alá veszi egyik régi ismerőse, aki véletlenül itt szakorvos, de délelőtt nem volt bent. Most viszont várta. Legnagyobb felháborodásomra azonban a tolmácsnő elhárította. Halaszthatatlan tennivalóira hivatkozva küldte el a hervadt kis embert, mentőautójával együtt. Azt hiszem, túlságosan is felemeltem a hangomat, fel is ugrottam az asztal mellől és kijelentettem, hogy nem ebédelek, nem kívánok várost nézni, hanem lefekszem és az egyedüllét áldásainak adom át magamat. Egy időre felfüggesztem bulgáriai programomat. Nem akarok abban a tudatban sem élni, sem halni, hogy a velem való kényszerű, kötelességszerű együttlét miatt utasítsa el a tolmácsnő az orvosi vizsgálatot és az esetleges gyógyeljárást. Ezt nem veszem a vállamra! Csillapítani próbált a tolmácsnő és magyarázta, hogy a dolog nem így van, meg nem úgy van. Nem engedtem elhatározásomból. Végül azzal váltunk el, hogy hajlik a szavamra, és elmegy délután a kórházba. Vigasztalásként előadta, hogy ő ezt már korábban így tervezte. Ezzel volt kapcsolatos kétoldalas üzenete, amit gyapjas hajú sofőrünk 131
