Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Balázs Géza: Weöres Sándor költészetének három pillére

A lényeg: a forma, a struktúra („épület legyen, zárt, teljes egység”), a logikus és esztétikus szerkesztés („minden szónak fénye, súlya izma / legyen helyén”), az elementáris, megragadó hatás („csak hátgerincem borzongjon belé” = a borzongás ősi, egyes esetekben megmagyarázhatatlan dolgoktól való félelem), ezzel szemben: lényegtelen a szemantika, tehát aszemantikus, esetleg pragmatikailag használhatatlan is lehet („azt se bánom, ha semmit se mond”), s végül a kommunikációs helyzet sem érdekes („Mit bánom én, hogy versed mért s kinek szól...”). Ez a „harmadik nemzedék” Weöres megfogalmazta, s részéről elég következetesen követett programja.

A következőkben - főként antropológiai nyelvészeti, vagy ha úgy tetszik, folklór- lingvisztikai szempontból (vö. Balázs 2007) - vizsgálom a Weöres-versek titkát. Weöres számos helyen említi, hogy elsősorban kísérletezik, játszik; ritmustanulmányokat, ötletverseket ír. Maga sem volt mindig tudatában annak, hogy ez mit jelent. Ezt mutatja, hogy az életében többször saját maga által sajtó alá rendezett Egybegyűjtött írások című kötetekből hol ez, hol az a vers maradt ki (vagyis nem volt biztos abban, hogy versként megállják a helyüket), s a címadásban is folyamatos bizonytalanságot mutatott (Ferencziné Ács 2008: 54-55). A címadás alkalmi- sága, illetve hiánya egyébként a költészet kezdetére, a folklórra utaló szövegtani jegy, de nyilván a költői „kísérleteknek” sem szokás címet adni.

A kísérletezgetés, játék a magyarázata Weöres Sándor gyermekverseinek. Számos alkalommal elmondta, hogy soha nem akart gyermekverset írni, a „gügyögés” távol áll tőle. Egyszerűen arról van szó, hogy a nyelvvel való játék a gyermek sajátja, a gyerekek jobban és gyorsabban megértik, megszeretik. Weöres csak kísérletezett, s utólag jött rá, hogy ez mennyire tetszik a gyerekeknek, több versét felépítése, hangzása, ritmikája vagy éppen témája alapján utólag minősítette át gyermekverssé (Ferencziné Ács 2008: 64). Nem lenne nagy meglepetés, ha kiderülne, hogy sok gyermekverse „mélyén” nem is nagyon a gyerekeknek szóló üzenet áll... Több versről sejtik már, hogy az analizáló személyétől függően különböző értelmezéseket foglalhat magában. Például a Bartók suite ciklusból a közismert „Csiribiri csiribiri...” kezdetű (egyébként több módosulásban létező) Varázsének (WS 1981: 1/90.) című (mindenki által gyermekversnek vélt) költeményt értelmezik altatóversnek, varázslóversnek (gyógyítóversnek, pl. Bognár Tas), erotikus varázslásnak (Vadai István, F. Kovács Ferenc); Nagy L. János dallamát a Mágnás Miska operettkuplé-betétdalával hozza összefüggésbe (Nagy L., 2003:171.); míg Weöres pedig lakonikusan megjegyzi, hogy egy vásári kikiáltószöveg hatására írta (Ferencziné Ács, 2008: 56-57).

írásomban a Weöres-költészet három alappillérét mutatom be. Olyan ösztönös kommunikációs-nyelvi jelenségeket, amelyek jobbára ismeretlenül, öntudatlanul bennünk vannak, s amelyeket esetenként a játékból vagy tévedésből a felszínre hozunk. A következőkről van szó: elemi (ősi) formák, az ezekből összeálló mintázatok, különös tekintettel a zenei szerkesztésre, valamint a struktúrákban felbukkanó örömelv.

AZ ELSŐ PILLÉR: ELEMI (ŐSI) FORMÁK

Weöres voltaképpen az antropológusok által korábban fölvetett „elemi nyelvi formákra” talál rá, illetve azokhoz megy vissza. Ilyen a hangutánzás (tágabb értelemben a kiejtésközeliség), az ismétlés számos formája (alliteráció, ikerítés, szimmetria, rit88