Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Alexa Károly: Szövegvendégségben Weöres Sándornál

Weöres-szövegek körüli munkálkodást, annak kapcsán, hogy megjelent Elhagyott versek cím alatt - arcpirítóan drágán - „az életműsorozat utolsó - ?! - kötete”. Arra kérdésre - Magyar Nemzet, július 24. hogy „Most hol található Weöres Sándor hagyatéka?”, így válaszolt: „Fogalmam sincs, hol van az eredeti. Én azokból a másolatokból dolgozom, amelyeket a jogutódtól megkaptam.” Aki valaha is foglalkozott szövegkiadással, az pontosan érzékelheti ennek az állapotnak a képtelenségét és mögötte a jogutód ripőkségét, amivel a nemzeti vagyonnal garázdálkodik. A régebbi és közelebbi múltunk hagyaték-pusztulási rémtörténetei nem elég erélyes figyelmeztetések?)

S hogy tovább hagyjam habzani ezt a szöveget itt a vasi vizeken... Kezem ügyében egy „kéziratos” könyv, amit az Életünk szerkesztőségének gyönyörűen faragott üveges könyvszekrényéből kotorásztam elő. Az itteni gyűjtemény valaha Gazdag Erzsié volt, tőle örökölte meg a Magyar írók Szövetsége Nyugat-magyarországi Csoportja, hogy mikor, nem tudom, 1987 után történhetett, ekkor halt meg WS kedves nőba- rátja-barátnéja. A szekrény is vonult erre meg arra az elmúlt negyedszázadban, zárja esendő, bárki bármit belőle... Ennek a - véletlenül megmaradt - könyvnek ennyi a címe: Weöres Sándornak. Pécsett készült az ottani Szikra Nyomda dolgozóinak „tisztelgő ajándékául” WS 70. születésnapjára, a kiadás „felelőse” Takáts Gyula, szerkesztője Szederkényi Ervin. (Kik mások?) Kézirat- és rajzmásolatok bámulatos gyűjteménye, amely „könyvárusi forgalomba nem kerül”-t. Határeset a könyvtári és levéltári „egység” között. Alighanem a WS-szakirodalom is csak amúgy marginaliter tartja számon. Meg az irodalmi élet története általában is - pedig egy varázslatos esztendő produktuma. 1983: az irodalmi élet idilli békeideje. (Az utolsó „nagy”: Illyés Gyula végső távozása ellenére.) 1983: egyszerre volt a pártállami rezsim utolsó nagy fegyelmező nekirugaszkodásának éve (ekkor szüntették meg a Mozgó Világot - ahol ebben az évben jelenik meg először és utoljára WS mint képeslaprajzoló és költői teoretikus!) és a kultúra bámulatos kivirágzásáé. István a király, Frontátvonulás, nincs hét egy jelentős avantgárd esemény nélkül. És persze - Walesa Nobel-békedíja, a Duray-per (ahol jelen van - így együtt - Csurka, Cseres és Mészöly Miklós), s a Nagy lmre-per negyedszázados évfordulója is megroggyantja a pártállamot. És ekkor „keletkezik” az Internet - ki vette észre, vajh’? A hetvenéves WS ünneplésének ez a módja ma már elképzelhetetlen kortársi gesztusok együttese. Már maga a kéziratosság olyan bensőségességet sugall, ami tere a játéknak és foglalata a tiszteletnek. Rajzok és írásképek, nyelvpróbák és a Mesterrel való titkos-titkolt vetélkedés alkalmai... És az ízlés tágassága, ahol egyetlen kánon van: a minőség. Jószerivel itt van „mindenki” Vas Istvántól Utassy Joe-ig, Gyarmathy Tihamértól Bálint Endréig, Szepesi Attilától Marsall Lászlóig, Tandoritól László Gyuláig. Orbán Ottó ezzel a dolgozattal idézi - „írja felül” azaz „értelmezi” - Weöres egyik elképesztő leleményét: „A vers születése, / kandidátusi tézis, / avagy / Mi van akkor, ha a húsvéti nyuszi / selypít? / - Hová mész, te kis nyulacska? / - Tojáséj.” Hát, igen. Szegény Nagy Gazsi, innen kicsit lentebből, a megye délnyugati sarkából felfele pillant WS falucskája - meg a magas ég - felé, amely adta őt: „ki mindegyre azt figyelte: a / homorú hegyek szakálla / ködként lecsüng-e? / S szaporán fülelte: / a világ vekkere / csöng-e?” És, aki - Gazdag Erzsi szerint - „Ha kapja magát / holdon ladikok / Szárnyas lóval sem / érhetik utói.”

299