Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Veres Zsuzsanna: Luchino Visconti - A párduc

tözve hajózik a mesterséges tavon, teljesen megfeledkezve a külvilágról, amelyben minden a pénz meg a hatalom körül forog. Ilyenkor senki sem zavarhatja, csak néhány bizalmas szolgája áll néma készenlétben. Aztán már az ő közelségüket sem bírja, különféle módszereket eszel ki, hogy ne kelljen embereket látnia. Alkalmi barátainak drága ajándékokat osztogat, cserébe viszont teljes önfeladást vár, mint a fiatal színész, Kantz József esetében, akinek a nap minden percében Shakespeare-drámák monológjait kell szavalnia a társaságában, míg szó szerint össze nem esik a fáradtságtól. De a „Hattyúkirályt” mégis kedvelik alattvalói, dacára annak, hogy mániává fajuló építkezései miatt teljesen eladósodott, és testileg-lelkileg szétesett: az egykori szép fiatalemberből hájas, lomha, paranoiás remete válik. Elmarad mellőle az a kevés ember is, akiket valóban szeret; Wagner, akinek már jobban megy a sora és családot alapított Cosimával, vagy kuzinja, Erzsébet, aki Wittelsbach-véréből fakadóan eléggé különc és egzaltált ahhoz, hogy megértse hóbortjait, és öccse, Ottó, ez a fess szőke ifjú, akin végleg eluralkodik az elmebaj, és orvosi őrizet alatt él egy vár foglyaként. Lajos üldözési mániája nem alaptalan, mivel egyes bajor politikusok már gyűjtik ellene a bizonyítékokat, hogy őrültté nyilváníthassák és megfosszák hatalmától. Megvesztegetett inasok mesélnek a király dühkitöréseiről, brutális büntetési módszereiről - az alantas lejárató kampányt már a poroszok is megsokallják: „Haszontalan turkálás a király szemétkosarában”, mondja Bismarck. Végül Crailsheim báró kieszközli, hogy a müncheni elmegyógyintézet professzora - vizsgálat nélkül - hivatalosan uralkodásra alkalmatlannak nyilvánítsa Lajost. Megalázó módon, nyilvánosan hurcoltatják el a Starnbergi-tó partján álló Berg kastélyba, ahol tisztes, bár korántsem fényűző lakosztályban őrzik. 1886. június 13-án, virágvasárnap a negyvenegy éves exuralkodó nyugodtnak látszik, mint aki megbékélt a hirtelen jött változással, és esti sétára invitálja Gudden professzort. Az orvos szükségtelennek ítéli az ápolói kíséretet, ketten indulnak el zuhogó esőben, a parkon át a tópartra. Minthogy túl sokáig elmaradnak, a személyzet a keresésükre indul. Hamarosan megtalálják Lajos kalapját, kabátját, esernyőjét, aztán a két holttestet a sekély vízben. Baleset, gyilkosság, öngyilkosság? Máig rejtély, mi történt azon az éjszakán Wittelsbach Lajossal, Bajorország „Hattyúkirályával”. Mendemondából nincs hiány, éppúgy, mint az időben rendkívül közeli másik botrány, a mayerlingi szerencsétlenség esetében. Állítólag Lajos szökni készült és vagy Crailsheim, vagy valaki más menekülés közben kétszer hátba lőtte. Fennmaradt az ominózus kabát is, amit azon az éjjelen viselt és többen azt állították, hogy golyónyomokat láttak rajta. De miért akarták volna meggyilkolni a már félreállított, ártalmatlan királyt? Talán attól tartottak, hogy hívei kiszabadítják és ő lesz olyan őrült, hogy újra átveszi a hatalmat? És vajon valóban őrült volt?...

A Ludwig munkálatainak megkezdésekor Visconti még nem sejti, hogy pályája leghosszabb - több mint hatórás -, leginkább önéletrajzi jellegű, egyben legtöbbet kárhoztatott filmjét fogja elkészíteni. Most is eredeti helyszínen, a bajor hegyek között fagyoskodva forgat, de a hangulat olyan feszült, hogy követelményeit még kedvenc munkatársai is megsokallják. Dühöngve széttép egy nyúlszőrbundát, amit Erzsébet császárnénak kellene viselnie - ő eredeti cobolyt akar, és Piero Tosi jelmeztervezőt Bécsbe küldi, hogy „Sziszi” kosztümjeit tanulmányozza. Csakhogy olyan kelméket már sehol sem kapni, ráadásul a magas, karcsú - a koplalástól anorexia nervosában szenvedő - császárnén sokkal jobban állt a ruha, mint megsze41