Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Végh Attila: Holdbeli csónakok
hermeneutikai köre: a hagyományok átvilágításához szabadságra van szükség, de csak a hagyományok talaján állás teremti meg a szabadság lehetőségét. Amikor Heidegger a husserli fenomenológiát kritizálja, többek között azt hozza fel érvként, hogy Husserl kritikátlanul átveszi a „leginkább Descartes és Kant nevéhez fűződő, a teoretikus megismerés primátusát magától értetődőnek tekintő filozófiai hagyományt, s magát ezt a lépést nem teszi vizsgálat tárgyává”. Husserl, miközben a tudat én-jellegére koncentrál, átcsúszik az önelvesztésbe, mert evidenciának tekinti, hogy a módszertani kétely által megtalált én a tudat - tehát a világ- végső meghatározó alapja. A husserli módszert a tiszta tudat reflektálatlan kanti hagyománya vezérli, mely automatikusan, mágikusan garantálja kimondójának a kontingenciától és az érdektől való mentességet. Husserl sem tudott a fedőhagyomány mögé kerülni, mondja Heidegger, aki az ontológiatörténet destrukcióját javasolja. E destrukció az első lépés ahhoz, hogy a létkérdést végre föltehessük magunknak. („Ezt a feladatot olyan destrukcióként fogjuk fel, amely a létkérdés vezérfonalát követve, az antik ontológia átöröklött állományát azokra az eredendő tapasztalatokra bontja le, melyekben a lét első és a továbbiakban mindent irányító meghatározásait nyerjük.” - írja a Lét és időben.) Az ontológiatörténet heideggeri destrukciója voltaképp redukció, de nem a husserli értelemben. Husserl fenomenológiájában a redukció az abszolút evidencia megközelítését szolgálja, amely a tudomány végső alapja lehet. Nem más ez, mint a cogito, mely immanens módon tartalmazza a világot. Husserl abszolút pozícióra vágyik, hogy a filozófiát tökéletes alakjára hozza, hogy a további kérdezést lezárja. (Ez az attitűd nagyon távol áll a hermeneutikai szemlélettől. Az a priori végtelen birodalmának elfoglalása helyett Heidegger egyetemes végességről beszél.) Miután a világ létezésébe vetett hitet felfüggesztettük, a világ szubjektivitásként van jelen, tiszta cogitatumként. A transzcendentális szubjektivitás a priori birodalma áll elő, mely minden emberben közös. Husserl a redukcióval ezt a közös mezőt próbálja megtisztítani, elérhetővé tenni, amely minden emberi tapasztalat lehetőségfeltétele. A redukció az ő létszemléletében a tárgymegragadás optimalizációjának eszköze, amely erős noématikus beszűküléssel jár együtt. Heideggeri értelemben azonban a redukció olyan út, amely a létező megértésétől elvisz a lét megértéséig. Heidegger maga „...alig használja a redukció fogalmát: a Lét és időben egyáltalán nem fordul elő e kifejezés. Az általam ismert egyetlen hely, ahol e fogalom pozitív értelemben felmerül, az 1927-es Grundprobleme der Phänomenologie címen megjelent egyetemi előadássorozat, mely előadások egyikében Heidegger a fenomenológiai redukciót- hangsúlyozottan nem husserli értelemben - a fenomenológiai pillantásnak a létező mindig meghatározott felfogásától a létező létének megértéséhez történő visz- szavezetéseként értelmezi” - írja Schwendtner Tibor Szabadság és fenomenológia című tanulmánykötetében. A heideggeri redukció tehát kettős átmenet, mondja Schwendtner: egyrészt a létezőtől a léthez, másrészt valamely értelmezéstől a megértéshez vezető mozgás. A fedőalakzatok mögül előtünedező „igazi” lét megértésére törekvő ember azonban, miközben elkötelezi magát a dolgok bizonyos típusú feltárása mellett, önelvesztésbe csúszhat át. Épp ez történt Husserllel, aki „az abszolút érvényes filozófia kidolgozásától tette függővé az etika lehetőségét”, s aki a történelmet „a történettudomány tárgyaként (fogja fel), mint egységes tények egységes tartományát”. A hermeneutika 175
