Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

mindössze kétszer buktam meg csúfosan, többi darabom megközelítette vagy elérte a száz előadást, kettő közülük túlhaladta a kétszázat is.”

Tabi személyiségének kulcsa a színpadon is sikeres, közkedvelt humorista, a komoly politikai kapcsolatokkal rendelkező főszerkesztő és a „terhelt” családból származó, szerencsétlen zsidó kisember közötti ellentmondás volt. Ezt képtelen volt feldolgozni, és a magánéletét megkeserítette. Lányának balszerencsés sorsa végképp meggyőzte arról, hogy a családja „csökkent értékű”, ezért született neki is félresikerült utóda. Majd a hatvanas évek elején motorbalesetben, tizenkilenc évesen meghalt első feleségének a fia, akivel tíz évig élt együtt. Ez magyarázza, hogy a hetvenes, nyolcvanas években gyakran hallottam tőle a tanácsot: „Csak gyereket ne!” „Ha gúzsba kötöd magad, nem tudsz menekülni!” „Család ellen nincs orvosság!”

Lenézte, szégyellte a rokonságát, rólam sem tételezte fel, hogy bármire viszem az életben. Előszeretettel ismételte a kispolgári bölcsességeket: „Mit ugrálsz? Lapulj meg, ne hívd fel magadra a figyelmet! Örülj, amíg az orrodon tudsz lélegezni!” Komplexusait másokra is kivetítette. Meg volt győződve arról, hogy családtagjainál a házasság csak váláshoz, az ambíció csak bukáshoz vezethet. Öröklött pesszimizmusát megerősítették a feleségei, különösen Elli, aki kigúnyolta azért, hogy szerencsétlen lányával, és annak zavart elméjű anyjával nem tudja rendezni a kapcsolatát. Folyamatosan fizetett a felette uralkodó nőknek, hogy nyugalmat vásároljon tőlük, de hiába. Mindig „úton volt”, menekült a kapcsolataiból. Általában a mindenkori szeretőihez, mert nem tudott nők nélkül élni. Ugyanis képtelen volt arra, hogy megmelegítsen magának egy kész ebédet, vagy megfőzzön egy kávét. Végül a hetvenes évek végén Nikodémusz Ellitől is elvált. Állítólag egy szombaton, ebédidőben, telefonon megkérdezte tőle, hogy elkészült-e a dióban hempergetett barackos gombóc, a kedvence. Igenlő válaszra közölte: „Jó. Akkor egyétek meg nélkülem.” így jelentette be, hogy felszámolja a házasságát. Harmadszorra Révai Juditot, a magát gyermekszínészből könyvtárossá átképző, labilis idegzetű holocaust-túlélőt vette el, aki az özvegye lett, s elérte, hogy mellé temessék.

Humoreszkjeit, saját bevallása szerint kifejezetten komor hangulatban, lehangoltan írta. Bizonyára ezt is, melynek az Ábránd címet adta, és a Ketten beszélnek ciklus egyik legfrappánsabb darabja.- Tudja, hogy mikor lenne szép a világ?- Ha a háborúk veszélye örökre megszűnne.- Ez igaz. De most spéciéi nem erre gondoltam.- Ha az ember embernek nem lenne farkasa.- Ez fellengzős szamárság. Maradjon a reális síkon. Nos? Mit gondol, mikor lenne szép a világ?- Ha megoldanák az időjárás szabályozását, és mindig tavasz lenne...- Nem. De közel jár hozzá. Nos? Mikor lenne szép a világ?- Ha a becsület és a jó szándék elnyerné jutalmát.- Ebben is van valami. De most spéciéi nem erre gondolok. Szóval, nem tudja kitalálni?- Hopp! Ha feltalálnák az örök ifjúság elixírjét. Eltaláltam?

149