Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Tárnok Zoltán: Az ötödik égtáj
TÁRNOK ZOLTÁN Az ötödik égtáj II. BEFEJEZŐ RÉSZ Pálmai hátat fordított nekik, bevonult a nagyszobába. Lerogyott a foteljába. Egy kis békére, elcsöndesülésre vágyott volna. Most múlhatatlanul szükségét érezte annak, hogy beszéljen a saját fejével, józanul felmérje, ami előtte áll. Idejét látta ugyanis, hogy végső, megmásíthatatlan döntésre jusson. Elogy felkészüljön. Felkészüljön a közeli befejezésre. Csak a gondolatait akarta most elrendezni, szerbe-számba venni. Határozottan, hideg fejjel. Míg nem késő. Valóságos képében akarta látni, szépítés nélkül, mi következik. Igen, bízott benne, jó okkal és erősen bízott, hogy a rá váró testi leromlás nem fog sokáig tartani, egyhamar túlesik rajta. így kell lennie, ha egyszer ő maga is ezt kívánja. Most már valóban csak ezt. Hiszen még szövetségest is küldött neki a véletlen, az a csekély élelemkészlet is őt támogatja, az ő kezére játszik! Ha muszáj, ha végképp nincs kibúvó, akár a koplalást is vállalja, a vele járó, eddig ismeretlen fájdalommal is hajlandó lesz szembenézni, azt is kiállja majd valamiképpen. Legyen úgy, ha már nem maradt más! 0 készséggel aláveti magát ennek is. Csak az elmeműködését ne veszítse el, egyedül a tiszta látását őrizhesse meg a végső ütemig, a legutolsó percig! De a légy nem hagyott neki nyugtot, ide, kifészkelt helyére is követte. Most is, már-már megátalkodottan, ugyanazt a zsákmányt, a felsőkarját kereste. Pálmai megint el-elhessegette volna, de újra csak hiába. Végül aztán megelégelte a dolgot, dü- hödten felugrott foteljából, s a dohányzóasztalról fölragadott újsággal próbálta a másik, körútra néző szoba dupla ablaka felé hajtani a szemtelenjét.- Menj ki - mondogatta, és sarkig kitárta neki az ablakot. - Inkább menj ki, nem akarlak lecsapni. Menj ki magadtól, jobban jársz! A légy viszont nem kért ebből, láthatólag csöppet sem vonzotta menekvés felkínált útja. A végső pillanatokban, mikor Pálmai már kifelé terelte volna, rendre vissza- cikkant a szoba belsejébe, majd aztán az újabb alkalmat leső Pálmai fülkagylója mellett adta tudtul megdönthetetlen jelenvalóságát, ott körözött idegnyiszáló zümmögésével. Pálmai idő múltán fel is hagyott a bajvívásával, illetőleg későbbre halasztotta, de most már legalább jól bekilincselte a két ablakot, hogy ide hasonló vendég semmilyen kis résen át még egyszer be ne férkőzhessék. De utána, visszatérve a nagyszobába, eszébe jutott a légycsapó. Ott lappangott az a temérdek egyéb kacattal együtt a szobaszekrény valamelyik fiókjában. Most jó lett volna ráakadni, hogy a jövő alkalommal mindjárt a keze ügyében legyen. Először az alsó fiókokat húzgálta ki s forgatta fel, de egyikben sem találta. Kicipelte hát a kis- létrát a kamrából, elszántan felmászott rá. Ott fölül az összevissza egymásba gyömöszölt csomagocskák, rongykupacok és ládikák között kellett rendet vágnia. Egyre 24
