Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Zalán Tibor: Szamár a torony tetején
BOLDIZSÁR Anyámhoz a holdba... Te vissza, a földre. Vissza nagyapámhoz... mindketten... fogd fel... örökre. Nagy erőlködések közepettefelkapaszkodnak a toronyra, amelyhez lassan közeledik a Hold. ZEBULOND És most mi lesz? BOLDIZSÁR Amit mondtam. Elválunk. Az ember ilyenkor búcsúzkodni kezd. ZEBULOND A szamár meg könnyezni. Bolond Zebulond, ne szepegj! BOLDIZSÁR Nagyapának mondd meg... ZEBULOND Na, az a beszéd sem lesz könnyed... BOLDIZSÁR Anyámnak a holdon van egy holdnyi földje... azt művelgetem majd... ZEBULOND Én meg majd a kertbe’ vetek, meg aratok, helyetted, te hűtlen... BOLDIZSÁR Értsd meg jó Zebulond, el kell mennem innen... ZEBULOND Menj már, s találj rá végre anyádra! A Hold egészen közel ér a toronyhoz, Boldizsár átlép rá. A Hold azonnal távolodni kezd a torony tetejétől. ZEBULOND Itt maradtam egyedül. Szamár a torony tetején. Különös egy helyzet. De hát, nem vagyok különös én... is ? Zebulond, a bolond szamár. Boldizsár már jól van. Megviszem a hírét répás nagyapónak. Azután meg alszom legalább egy hetet. Nincs gazdám, ki abajgasson. Most már mindent lehet! De mi van velem? Mitől ilyen nehéz a szívem? Miért akarom folyton a holdat nézni? Ebbe bele fogok még jobban bolondulni... KAR Ne nézz a Holdra fel, szamár, ne nézz, mert neked az megárt! Szemedet a főidrefüggeszd, szamár vagy, ezért se csüggedj! A Holdon csak lelkek laknak, lebegnek, ezüstből vannak, hajnalig eldalolgatnak, nappal megfelhőket varrnak. Hagyd azt, ki a Holdban boldog Zebulond, a földön ballagj s ordibálj tovább! vége 53
