Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Emlékezés Hornyik Miklósra

tiszta. Mint maga a dedikáló, a nyílt színen haldokló, aki a bajáról soha nem akart beszélni, legfeljebb - vérbeli literary man-ként - annyit jegyzett meg odavetőleg, hogy az a baja, mint Nagy Gazsinak. ...’’tisztelettel, barátsággal”, de a kötetbeli évszám után - vélhetni miféle akkurátussággal - kitéve a pontos dátum és utána a pont. Június 2.

És itt a korábbi könyvek, leszedve a polcról, eddig álltak, most fekszenek, méregetem, egy jókora arasznyi az egész, nem sok és nem is kevés. Az első beírást nem idézem, mert nem nekem szól. Lopott könyv - Hornyikot loptam valamikor a nyolcvanas évek közepén. Ez ha botrányos dolog is - most nagyon is rendben van. Az Angol pázsitban (Hetyén, 1996. június 3-án...): „baráti szeretettel és el nem évülő barátsággal - köszönettel celldömölki verejtékezéséért -, Weöres Sanyitól elorzott rímes bé-fejezéssel: ’Ideírva Hornyik áll, rá ez a rím kor- nyikái’. Miklós” A Scott kapitány dedikációjában kiírva, mint egy sírkeresztre: Hornyik Miklós. És már itt van 2000 novembere, a Litea nevű enyhely a Várban - a Beszélgetés írókkal új kiadása, talán én vezettem föl, talán nem: „A. Karcsinak rejtőzködő legendáriumaim egyikét baráti szeretettel”. A „rejtőzködő legendárium” utalás, a mindent olvasó Hornyik Miklós üzenete, egy Pándi Pál-ról készített emlékező beszélgetésgyűjtemény ezzel a címmel jelent meg, a rendszerváltozás legfelelőtlenebb pillanatában, amikor - még és már majdnem mindenki majdnem őszinte volt. Én is. Nézem a könyvet és most látom, hogy kihagyta a Lukács György interjút, igaza volt, fene se kíváncsi ma már rá. (Pedig „akkor” ő is másság volt, majdnem „szamizdat”-figura - mit írt Szolzsenyicinről meg az „új” szocialista realizmusról, miért hagyta életben Sztálin és hagyta szabadon 56 után Nagy Imre miniszterét Kádár, visszalép-e a pártba... Hát ilyen szellemi izgalmak között éltünk...) Rá két évre az Akadémia utcában - ahova általában és nem is teljesen józanon fölsereglettünk - íródott „A. Karcsinak régiekre emlékezve a régi barátsággal.” És innen már nehéz minden szó.

2008 májusában: Fénykörben - esszék, tollrajzok, beszélgetések. „A. Karcsinak igen nagy adóssága törlesztésének reményében (lásd: ’Üzenet Örményországba...’) - abból ugyanis, hogy egymást borotválták, csak a nápolyi borbélyok éltek meg hajdanában... Baráti tisztelettel: Hornyik Miklós.” Ez egy levél hozzám. Amire én már csak halála után tudtam- tudok válaszolni. De még ma is inkább csak: tudnék. A lényege az volt, hogy tőlem várja egy modernkori magyar irodalomtörténet megírását. Amikor az írószövetségben búcsúztunk tőle, megpróbáltam erről az üzenetéről is pár szó ejteni, de alighanem elnyegléskedtem a választ - nem cinizmusból, hanem hogy a megrendültségemet leplezzem. Ügy éreztem és érzem most is, hogy figyelt és számon tartott, jobban talán, mint bárki más. Ahogy sokakat másokat is. És ebben a levélben benne van ő is, aki alighanem ugyanarra a szigorú, sőt kíméletlen szeretetre vágyott, amivel ő fordult barátaihoz, pályatársaihoz, azokhoz, akiket arra méltónak, érdemesnek tartott. Barát volt, cimbora és harcostárs ezek között a rohadt irodalmi és politikai viszonyok között, de nem átallotta kinyilvánítani azt, amire a barát a baráttal szemben csak ritkán merészkedik: az elvárást. És tudom, hogy ez a levél önvallomás is volt, tudom, hogy magával szemben is voltak elvárásai, amiket nem teljesített. Levele csupa móka, idézet, a nagy olvasó és a megmámorosodott stiliszta önfeledt játéka azért, hogy szigorú lehessen, de a címzett meg ne bántódjék. A célszemély, aki lehetett volna ő maga is, ha valakitől kap egy ilyen „utolsó figyelmeztetést”. Hét éve írta ezeket az utolsó sorokat, hét éve tudom, hogy felszólítását nem tudom megfogadni. Csak megköszönni. „Utóiratként néhány bíráló szavam következik. Szellemes recenziók, okos kritikák, gyengéd laudációk és magas oktánszámú pohárköszöntők, valamint rekeszizom-fájdító irodalomtörténeti szatírák és nagy lélegzetű veretes tanulmányok után elérkezett az ideje annak, hogy megkopott pennádat mélyebben mártsd bele a kiszáradni készülő kalamárisodba. Mert sajnos szűkül az

86