Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek II.
ifjak összekotorták, és ledobták a kastélypark végében a völgybe. Az ánizsmagocskát is utána hajították, nehogy még a kastélykertben keljen ki, és valami bajt hozzon rájuk. Amikor visszatértek a királyi udvarba, megtudták, hogy meghalt a grófnő azon az éjszakán, amikor a szobrát ledöntöttek. Nagy udvari pompával eltemették, sokan meg is siratták, de aztán hamar elfelejtették. A völgyben a szobor törmelékeit és az ánizsmagocskát bemosta az eső a földbe, betakarták a falevelek, az ágak, benőtte a moha. Vadak, madarak járták, tapodták a völgyet. Eltelt hét év, és a grófnő szobrának darabjai felett egyszerre csak kinőtt egy hetyke ánizstövecske. Virágzott, illatozott messzire. A vadászkastély megtelt élettel, mert az új várúr fiatal felesége igen szeretett errefelé a hegyekben vadászni, madarászni, gombászni, gyógyfüveket gyűjteni. A várúrnő szakácsa egy délelőtt elindult a kert végébe, friss szegfűgombáért. Ahogy lehajolt a friss harmatos fűben, megcsúszott, és gurult, gurult, legurult egészen a völgy aljába. Ott feküdt ájultan a puha füveken, amíg csak nyári zápor nem permetezett az arcába. Amikor feléledt, elsőnek az ánizs illatát érezte meg, ami kedvenc fűszere volt. Talpra ugrott, és ment az orra után. Gyorsan meg is találta a zsenge növénykét, a két kezével kiásta a puha, nedves földből, és vitte föl a palota konyhájába. Egy cserépbe elültette, és kitette a konyha ablakába, hogy ott illatozzon. Illatozott is az ánizs, kedvére volt a szakácslegénynek mindennap, hanem amikor eljött az este, és csend szállt le a palotára, szépséges nővé változott. A holdfényben odalépkedett a királyi fürdő medencéjéhez, és abban fürdött, amíg csak éjfélt nem ütött az óra. Éjfélkor kiszállt a vízből, magára vette csillagfényből szőtt selyemköntösét, visszaballagott a cseréphez, belebújt, és újra ánizzsá változott. Egy éjjel, ahogy az esti lakoma után pakolászott a konyhában a szakácslegény, valami fénycsíkot látott az ablakon, kinézett, s hát éppen belépett a medencébe az ánizsból lett asszonyka. Utána lopózott, elbújt egy bokor mögött, és leste, mi történik. Amikor eljött az éjfél, a szakácslegény előjött a rejtekhelyéről, és nem akarta engedni, hogy az ánizsasszonyka visszaváltozzon ánizzsá. Addig huzakodtak, míg a köntös is, az asszonyka is beleestek a vízbe. A köntösből egyszerre vadkacsák úsztak elő, az asszonyka hófehér hattyúvá változott, a szakácslegény meg eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Úszkáltak szomorúan a kacsák és hattyú, nem is tudták hova legyenek most már. Akkor a legszebbik kacsa azt mondta a hattyúnak: Ánizsasszonyka, tudom, hogy te vagy az, vissza kell változnod emberré, nem élhetsz már másképpen, nem is bujkálhatsz a cserépben ánizs képében, el kell menned, meg kell keresned a szakácslegényt, mert tudd meg, hogy nagy bajba került miattad. Elmennék én - mondta rá a hattyú - még ha térdig járom is le a lábamat, hogy megtaláljam a jótevőmet, de nem mehetek el addig ebből a medencéből, amíg ti újra vissza nem változtok emberré. Hogy változhatnánk vissza emberré, amikor miattad változtunk köntössé is, hogy legalább így követhessünk téged? Hát akkor mit tegyek én hattyú képében? Ne félj semmitől. Mitőlünk semmiképpen. Úszkáljál körbe-körbe úgy, minthogyha táncolnál, és majd mi megyünk utánad. Üljél le azután a medence közepén, és majd meglátod, mi lesz. Úgy is lett. A szép fehér hattyú körbe-körbe úszkált a medencében, a fényes tollú tarka 55
