Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Sarusi Mihály: Áruló. Áruló! Áruló? "Áruló"
az, amit rejtegetsz, elfojtasz, elhallgatsz, lenyomsz a saját torkodon?! Csoda-e, hogy egyszer te is őszinte voltál? Akkor. Azóta iszod a levét. A sűrejét. Jó ruskós. Köpd ki, legalább most! Bele a képükbe. Minek, hogy megint rám másszanak? Kicsodák? Azok. Ok. Pontosan. Képzelődsz, rémeket látsz, üldözési rögeszme kínoz. Matyi, Matyi! Mintha a testvéred lett volna. A testvér: testvér. A barát efféle. Másképp az. Legalább olyan erős kötelék. Ha nem több. Ha valami fáj, hát ez. Hogy nem hívhattad föl, nem látogathattad meg, nem nézhetted meg! Amikor búcsúzott az árnyékvilágtól. Hogy abba a valóságosba távozzék. Azt mondta mindig, ha egyszer meghal, a lehető legjobb helyre megy. Oda, ahol annyi jó ember várja! Apja, anyja, öregapja, öreganyja, minden fölmenője, rokona, ükös őse. A legjava. Ahol Csokonai, Petőfi, Móricz... Balassi. Rákóczi, Mikes. Kossuth. Árpád apánk. Nem rossz hely, valóban! De annyira azért ne kívánkozz utánuk! Nem azért mondja, csak olybá veszi, nem is lesz az olyan rossz! Ha azoknak megteszi ? És lám, megvannak így is. Bennünk. A lelkűnkben. Szívünk kellős közepében. Élet, ezek közt. Halál, azok társaságában. Kétségtelen! De azért megmagyarázhatta volna! Ha minden cimborának nem, legalább neki. Akivel a legmelegebb barátságban volt. Még hogy összejárt a két család, kirándulni mentek, egyszer Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba is eljutottak együtt. Kettesben megjárták a feketetói vásárt. Az itt van a közelben. Már Belső-Zarándból nézve a szomszédban. 38
