Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Kulin Ferenc: Baudelaire-problémák és a magyar lírai modernség néhány kérdése
utolsó fázisában ez az érték került veszélybe, s a sérült individuum önfelszámolása a romantika utáni modernség (a posztmodernben folytatódó) egyik alternatív programjává vált. Baudelaire is, Arany is érzik ezt a fenyegetettséget, s éppen ezzel szemben alakítják ki - más-más típusú - meditativ attitűdjüket. Németh G. Béla - a modern líra sajátosságait megragadó - észrevételét kölcsönözve azt is mondhatjuk: bármennyire különbözzék is a két költő poétikai eszköztára, közös vonásuk, hogy mindkettőjüknél a modalitás játssza a legfontosabb jelentéshordozó szerepet.35 Ha a modalitás a műalkotás tárgyához fűződő viszony (szubjektív elem) minőségét jelenti, a meditativ attitűd a személyiségre általában jellemző magatartás-stratégia, ami a szubjektum autonómiájának minden külső (természeti/történelmi) és belső (ösztönvezérelt, tudatalatti) hatással szembeni védelmére (fenntartására) irányul. Az Én „szétszóródásának” és „központosításának” a modernség XIX. századi korszakfordulóján kiéleződő - tanulmányunk mottójában jelzett - problémája mindkét költőt mélyen foglalkoztatja, s az individuum önfelszámolására irányuló törekvések eszkalációjával szemben mindketten vallásos hitük újraélesztésével védekeznek. Igaz, lényegesen különböző módon. Baudelaire és Arany vallásos magatartását összevetve arra a következtetésre juthatunk, hogy a kétfajta ember-isten viszony hátterében is a két markánsan megkülönböztethető történelemélmény és szubjektumpozíció ragadható meg. A XX. század líratörténeti fejleményei talán azt sugallják, hogy a lázadó/perlekedő Baude - laire-i magatartás a modernebb a Teremtő mindenhatóságát, abszolút’ szuverenitását elfogadó Aranyéval szemben. De ne siessük el a minősítést! Ha azonos léthelyzetre és szubjektumpozícióra adott válaszokról lenne szó, indokolt lehetne azon vitatkozni: melyik a korszerűbb. Csakhogy Arany passzív, elfogadó, „ráhagyatkozó” (Gelassenheit) magatartása egy olyan Istenbe vetett hitet fejez ki, akinek szándékai - ha kifür- készhetetlenek is - nemcsak az individuum önmagával vívott harcában, hanem a közösségek sorsában is megnyilatkoznak. („Isten egészben működik”!) És nem azért őrzi, ápolja magában ezt a hitet, mert neveltetése során személyiségébe ivódott, hanem mert mindaz, amit nemzeti közösségének részeként átélt, nemcsak politikai tapasztalatként, hanem vallásos élményként is megérintette. Politikus-eszménye az a Széchenyi volt, aki nemzetpolitikai programját is teológiai világképre alapozta, s akinek személyes történelmi szerepvállalását is valláserkölcsi normákhoz igazodó felelősségtudata motiválta! Miután a korszak művészetében a transzcendenshez való viszonynak a keleti vallások és filozófiák által inspirált technikái’ is megjelennek, hangsúlyoznunk kell, hogy mind a Baudelaire-i, mind a aranyi vallásos attitűd belül van a spirituális kultúra zsidó-keresztény tradícióján.36 61
