Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Albert Gábor: Szemere Bertalan emlékezete

majd Keleti útinaplója, hiába jelent meg róla esszéregény, a jogos vélekedésekből és úgyszintén jogos - ha ugyan ezt a szót itt lehet és szabad használni - álommal átszőtt, illúziókból épített falat ezek a művek sem tudták áttörni. Már csak azért sem, mert - képtelenség, tudom - a magyar irodalomtudós nem szeret olvasni. Ráhagyatkozik biztosnak hitt, az elmúlt negyven, ötven vagy éppen nyolcvan éve belégyökeredzett előítéleteire. Hamis illúzió volna azzal hitegetni magunkat, hogy Szemere Bertalan másfél évszázad múltán lopva hazaérkezett, hogy életműve, s ezen belül szépírói életműve észrevétlenül beépült a magyar irodalomba. Szemere Bertalan mai napig a magyar szellemi élet, közelebbről a magyar irodalom fekete báránya. Holott Naplója és útirajzai alapján a tizenkilencedik század romantikába hajló irodalmának egyik klasz- szikusaként kellene számon tartanunk.

Disztichonban írt önéletrajzának mintegy illusztrációja lehetne az a két rövid részlet, amelyet egyrészt az 1840-ben megjelent Nyugati Utinaplóból, majd pedig a nagy bukást követően írt Keleti utazásából idézek.

A disztichonos életrajz reformkorra utaló két sora így hangzik:

Vágyam az volt egykor: Magyarhont respublikaképpen

Látni ragyogva, miként Róma s Athén ragyogott.

Az 1836-os Nyugat-Európai Napló erre így válaszol:

„Míg hazámban voltam mindig a külföldrül gondolkodám, mióta kijöttem mindig hazám emlékével foglalkodom. Vagyok, mint a forgóvirág; a szél akármerre fordítson bennünket, az a nap, én hazám felé fordulok. Némi oka az is lehet, hogy a testtel nem szeret járni a lélek, s legtöbbször nincs ott, hol az van. Hogy a tárgyakat tisztán lássuk, azokat bizonyos távolságban kell tekintenünk. Innét tisztábban látom hazám viszonyait; úgy tekintem Magyarországot, mint egy darab agyagot a fazekas kezében, még semmi, de mindenné képezhető, magában visel minden alakot. Ti otthoniak hasonlók vagytok emberhez, ki egy nagy város utcáin jár, bár valamennyit megjárta legyen, az egésznek rajzát felfogni nehéz;

én hasonló ahhoz, ki toronybul néz, előtte tisztán fekszik az egész s a részek viszonyai. Otthon létemben állásunk nekem homályos volt, terveimben érdekbe, előítéletekbe, indulatokba s magamba ütköztem; most, kilépvén az országúul s hálózó érdekekből, az Archimedestül óhajtott független ponton állok, honnét, ha mindenható volnék, előítéleteiből, szakadásaibul szeretném rendbe emelni.

...Az utazás sok időt s erőt megkímél, sok küzdéstől s kételytül megment, és nekünk, kik a pályán utósók közt vagyunk, nem találni, csak eltanulni, nem keresni, csak választani, nem teremteni, csak másolni kell. S nem teória, de élet és élet közt kell választanunk. Ez esetben lehet-e soká késni? Lehet-e eltévedni? Nálunk élet és elv külön van, itt elv és élet egy.

94