Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Gróh Gáspár: Miért nem hallgatott Liszt Ferenc autentikus parasztzenét?
az osztályharc fogalomrendszerébe iktatható népi hős lett, aki nélkül Rákóczi hadai valószínűleg sohasem szállnak szembe a gaz elnyomókkal. A korai Liszt ilyetén meg- dicsőítése elfelejtette a német háborús filmhíradók szignáljaként szolgáló Les Preludes kimagyarázásának már jelzett problémáját, Liszt zseniális egyházzenei műveire pedig az új államvallás antiklerikalizmusának okán gondolni sem volt szabad. Liszt tehát nemcsak művészi, hanem társadalmi forradalmár is lett, demokratizmusát a népszerű művek sikere bizonyította, így azokért a haladó világnézet jegyében nyugodtan lehetett rajongani. Ez a logikailag jól kidolgozottnak vélt megoldás (ami megzavarhatta volna, az nem is létezett) tökéletesen igazolta a cigányzenére és - bármily meglepő - az operettre szomjazó közízlést, de megfelelt a közérthetőséget kiemelt művészetpolitikai célnak tekintő ideológia szempontjából is. Az új hatalmi elit ízlésének, felkészültségének tehát nagyon is megfelelt ez a zenei világ, sőt, illeszkedett titkolt úrhatnámságához is. Az újdonsült ’elit’ ugyan a korábbi uralkodó osztály bírálatával is legitimálni akarta uralmát, de annak legrosszabb vonásaiból sokat átvett, így a sekélyes ízlést és a rangkórságot is. Utóbbira jó példa az a koalíciós időkben széles körben elterjedt, és nagyon is hihető anekdotája, mely szerint Gerő Ernő felesége a család takarítónőjét - a ház asszonyának megszólításával kapcsolatos gondját feloldandó - így bátorította: „Nyugodtan szólítson méltóságos asszonynak!” Ez a világ tehát visszahozta a korai Liszt kultuszát, beleértve azt a szintet is, amit az ifjú Bartók egyenesen a szalonzenéhez hasonlított, és amiben az átlagízlés kielégítésére való igyekezetét látott. Emiatt aztán az, aki ez ellen berzenkedett, egyenesen ellenzékinek érezhette magát - ami viszont a kényszerűen együttműködő értelmiség önmaga előtti erkölcsi legitimációhoz volt nélkülözhetetlen. Hogy összességében az erről a korszakról szóló fejtegetés kissé zavaros? Bizony az: ahogyan ennek a világnak gondolkodása is az volt, éppen ezt az ellentmondásosságot illusztrálja a záró anekdota. És, sajnos, ennek a zavarnak a nyomait máig magán viselő a magyar szellemi élet. Amivel visszaértem a magam kiinduló problémájához, a ma is kísértő, sajátos felhangú társadalombírálathoz, amihez Lisztnek semmi köze sincs. Ezért töröltem a Liszt cigánykultuszáért a magyar uralkodó osztályt felelőssé tevő sorokat a kezemen átfutó kéziratokból. De közben megerősödött bennem az meggyőződés, hogy mindettől függetlenül jó, ha elgondolkodunk azon a kérdésen, hogy valójában miért is nem hallgatott Liszt igazi magyar népzenét ? II. A fönti kérdésre adható válasz, még ha olyan kiemelkedő nagyságok, mint Walker vagy éppen Bartók és Kodály nézeteit teljességükben eddig nem idéztem, a zenetörténet mint szakma világában régen megszületett, számtalan kisebb és nagyobb közlemény, zenei és történeti elemzés összességében is régen megszületett. De a képet teljesebbé teszi, ha Liszt tágabb korának a zenéhez, a nép- és cigányzenéhez, a nemzeti zenéhez való viszonyára utaló gondolatok, megjegyzések körében a teljesség igénye nélkül tallózunk még egy kicsit. 59
