Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)
lakóépületek, istállók, takarmánykazlak, górék, hodályok, gémeskutak sem kínálnak engem vonzó érdekességet. Magam korú gyereket sehol nem látok. A Tuszkulánum viszont érdekes lehet, a titokzatos lakójával együtt. Abba az irányba érdemes lesz nyomozni. Összehúzott szemmel kémleltem a kocka formájú kőépületet. Eközben láncra vert két kuvasz hörgött rám veszettül. A szolgálati lakásunkat is befogadó épület sarkánál voltak megkötözve. Figyelmeztetett anyám, hogy ne menjek a közelükbe, mert életveszélyesek. Csak éjjelre engedik el őket a láncról és utána nem jöhet idegen a tanyába.- Hé! Hé! El onnan! Nem látod, hogy útban vagy? Rekedt hangú öregember kiáltott rám. Nagyon hasonlított ahhoz a személyhez, aki a hintóba fogott lovakat hajtotta. Most rengeteg libát terelt, egyenesen felém. Ebben a pillanatban anyám hangját hallottam:- Nem hé, hanem fiatalúr! Elfelejtette, Lajos bácsi? Megegyeztünk! Magának: fiatalúr! Rettenetes hangoskodással taposták egymást a libák, valahonnan birkák bégetése hallatszott, meg egyvégtében csaholtak a kutyák. Lajos bácsi semmit se szólt, csak csapkodta a libákat egy pálcával. Azt gondoltam: süket. Meghatott, hogy anyám a védelmemre kelt. Vigyázza minden lépésemet. Kijött utánam azért is, hogy titkon megnézzen magának, mert eddig nem volt erre kényelmes módja. Furcsának találtam viszont, hogy úgy hirdetett meg a tanyai népeknek, mint fiatalurat. Évekkel úrfi szerepem lázálma után fogtam fel a maga teljes mivoltában, hogy bizony összemosódott anyám képzeletében a vágy és a valóság? 90. A göböljárási ál-valóságból ébredve ismét a sofőr tarkójára esett első pillantásom. Kicsi lelkifurdalás éreztette magát bennem, ahogy a két elöl ülőt hátulról vizslattam. Igazságtalanak gondoltam, hogy valamiféle erőviszonyok alakulását tételeztem az imént, amely ront, vagy javít az állapotokon a kocsi belsejében. A magam védelme érdekében - velük szemben állónak véltem magam, vagy fordítva. Pedig milyen jókat nótázgattunk is már együtt! Legutóbb akkor, amikor a tolmácsnőt hátrahagyva, Burgaszból Várnába utaztunk. Beszélgetni nem tudhattunk anyanyelveink eltérő volta okán, de a nemzetköziség jegyében született dalok elmondták legfontosabb közös gondolatainkat, érzéseinket. Felrepedt, összevarrt, bepólyált fejemmel is teljes értékű dalnokként csatlakoztam hozzájuk és hasítottam velük a Poljuskát, a Marseillaise-t, az Avanti popo- lót. Sőt! Danászásunk betetőzéseként elénekeltem nekik a Marseillaise-t franciául és a vasgárdista indulót románul. 25
