Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)

rókát, templomokat, láttuk I. Borisz cár emlékművét, láttuk a Slancevó falu környékén kővé változott erdő nyomait. Az elsőként megpillantott kockaházhoz hasonló épületeket is láttunk, de azt a legelsőt valamennyitől meg tudtam volna különböztetni.

Azt én már láttam valahol!

Riadtan pillantottam a tolmácsnőre. Attól féltem, hangosan mondtam azt, amit gondoltam.

Nem látszott rajta, hogy bármilyen érdeklődést keltettem volna magam iránt. Magába merült és ismét pakolászott. Blúznak, vagy pulóvernek gondolható ruhadarabokat rakosgatott egyik helyről a másikra. Végül talált egy vastagot, valami horgokat, amit a térdeire terített, egyik szélét pedig felhúzta az áliáig, mintha takarózni akarna.

„Fázik talán” - gondoltam. Lopva lestem a térde alatt kilátszó pilótanadrág szárára. Ez az egész kezeslábas bizonyára vékony anyagú munkaruha, hogy könnyedén lehessen mozogni benne. Csakhogy itt nem mozog az ember, hanem ül. Ráadásul huzat is lehet ebben a kocsiban. A mi szerkesztőségi autónk ajtaján is dőlt be szél, a hideg. Itt is érzek valami hasonlót. Ugyanezt érezheti ez a kis nő, aki valószínűleg ki- alvatlan is, ki tudja, mennyire fáradt általában is, és szeretne melegben lenni, magában lenni, aludni.

Roppant zavarba jött, amikor észrevette, hogy forgatom rá a szemem. Előbb lekapta térdéről a horgolt ruhadarabot, aztán lassan visszaigazította s mikor megint áliáig húzta, hátrább dőlt, rám vetette tágra nyitott szemeit, és parányi mosollyal azt mondta:- Megbocsát, ha kicsit visszavonulok.

Bólintottam s hátradőltem, jelezvén, hogy én is pihenni akarok.

Ekkor üvöltésnek is beillő falzettben, fisztulás fejhangon hátraszólt a sofőr:- Azt mondom én önnek drága drugáre Csákk, hogy számtalan messiásuk közül azt feszítették meg a zsidók, amelyik a legigazibb volt, és így járnak maguk magyarok is, ha nem hagyják abba Sztálin üldözését.

A tolmácsnő blattolva fordította a szöveget. Pontosan akként, mint aki álmából ébred.

Sajnáltam és kímélni akartam, ezért csak annyit feleltem a sofőrnek:- Lehet.

Amikor pedig előkészítő töprengései nyomán nyilván felhevülve, láthatóan elő akart rukkolni érveivel, szám elé tettem az ujjam és a tolmácsnő felé pislantottam, aki tervemmel ügyesen együtt pendülve, gyorsan behunyta a szemét.

Nagyon belátóan viselkedett a sofőr. Behúzta a nyakát s visszafordult útirányba. A kíváncsian hátranéző ifjabb embernek is mutattam ujjamat a szám előtt, egyszersmind azt súgtam hozzá hajolva:- Davaj karandas.

A balesetes éjszakán használt ceruzám is eltűnt a jegyzeteimmel együtt. Bal zsebemben viszont papírokra leltem, amelyek a burgaszi szálloda cégjelzéses cetlijeiből maradtak.

15