Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6-7. szám - Tóth Erzsébet: Lakitelek
elképzelhető, hogy erre most több esélye van, mint a lírának. Egyesek szerint József Attila, mások szerint Nagy László volt az utolsó költő Magyarországon. Nekem van egy harmadik tippem, de ez maradjon az én titkom. Bizonyára másoknak is vannak tippjeik, de azt hiszem, az arányokban nem tévedek. Hiszek a költészetben, s abban, hogy amíg ember lesz a földön, lesz költészet is. Ezzel együtt - vagy éppen ezért? - érzem a válságát. De nem értem, miért kell olyan sokat beszélni erről. A válság, mint tudjuk - néha törvényszerű, és nem árt néha egy kis válság. A fiatal prózával más a helyzet, az most valóban virágzik. Ott csupán az értelmiségi szemlélet uralkodása a bántó, még akkor is, ha Nádas, Hajnóczy, Dobai, Lengyel, Esterházy, Horváth Péter, Bereményi valóban kitűnő műveket alkotnak. Engem csak az zavar, hogy Tar Sándorról, Csalog Zsoltról, Tárnok Zoltánról, Körmendi Lajosról, Holdosi Józsefről jóval kevesebbet beszélnek, mint az előző csoportról. Sajnálatos ez, mert utóbbiak műveiből azért néha fölrémlik, hogy ebben az országban élnek azért még mások is, nemcsak „értelmiség”. Ezt a kis kitérőt befejezem, én aztán valóban nem vagyok kritikus. Bár azt hiszem, ez nem irodalmi, hanem társadalmi látlelet. 5. A csoportokról Fölös példány - Szilágyi Akosék nevezik így magukat, az elnevezés enyhén szólva nevetséges. A csoport tagjainak írásaival majdnem mindenhol találkoztam már a Kritikától a Valóságig, a Kortárstól az Életünkig. Nehogy azt gondolja valaki, hogy az ellenkezőjét szeretném. De akkor lenne igaz az elnevezés. Fölös példány. Hál istennek, nem igaz. Szilágyi Ákost mindig elolvasom, bármit ír, egyszerűen érdekelnek a gondolatai, még akkor is, ha gyakran nem értek vele egyet (A lírától az epikáig), néha meg az egészből egy szót sem értek (Nemzetközpontú...) Tisztelem és irigylem szellemi felkészültségét, okosságát, mert azt hiszem, ez nem az a fajta „megalkuvó” okosság, amire joggal haragszunk, amit Döbrentei úgy fogalmaz, hogy „egy ponton túl önmaga megrövidítésébe nyugszik bele, és ez már butaság.” Ti. felismeri hogy a harc reménytelen. Szilágyi okossága azt hiszem, konstruktív okosság. Lenne. Ha lennének hozzá társai (ellenfelei), bármelyik csoportból. S még az is lehet, hogy lesznek. A Fölös példány egy másik tagjának, Kemenczky Juditnak a verseiből most csak arra emlékszem, hogy az ő szatyrában többnyire citromos joghurt-hab található. Jó neki. Gondolom. És eszembe jut Pilinszky: Az ördög limonádét hörpöl. Akik bort, csupán szerencsétlenek.,, Pardon. 6. Nem mintha magunkról, a Csütörtök esti társaságról (miért épp csütörtök? Talán azért, mert babonák napja csütörtök, amikor a legnehezebb.)- S mégis, milyen lenne az a folyóirat, amit akarnátok? - szegezte nekünk valaki a kérdést egyik legutóbbi csütörtökön. S mert némán ültünk, talán fél percig, a kér103
