Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6-7. szám - Tóth Erzsébet: Lakitelek
dező folytatta - nyilván érezte, hogy ezen mi már igen sokat gondolkodtunk, csak épp nem azon, hogy mit akarunk, hanem azon, hogy miért nem lehet folyóiratunk / - tehát, folytatta a kérdező. Mert abban nyilván egyetértünk, hogy nem is olyan rosszak ezek a mi létező folyóirataink. Küldünk is verset mindenhová a Kisalföldtől a Mozgó Világig. Csak kettővel teszünk kivételt: Az Új írással és a Kortárssal. S ha valaki véletlenül mégis betéved a Kortársba, őrá sem haragszunk meg. Hiszen a Beatrice apródjait, s a Miért vijjog a saskeselyűt, Galgóczi kisregényeit is ott olvastuk először. Az a baj, hogy egyetlen folyóiratról nem tudom, hogy mit akar ? Hogy mivel ? Természetesen az országgal, a néppel, a nemzettel, kinek mi tetszik. Én azt szeretném, folytatta a kérdező, ha megszületne a magyar progresszió folyóirata. Azután csúszós utakra jutottunk, az értelmiség fogalmáról, helyzetéről, hatalmáról vagy uralmáról kezdtünk el beszélgetni Hogy van, aki könyvtárban született, mégsem nevezhető értelmiséginek, csak a társadalmi fejlődés elfajzott, elkorcsosult teremtményének. Azt hiszem, az atomtudós és az atombomba ellen tiltakozók szem- beállítását is mindenki. Hogy természetesen utóbbiak nevezhetők értelmiséginek. Ma, amikor itt a tiltakozásért semmi nem jár - legfeljebb mínusz százezer forint - akkor azt hiszem, leszámolhatunk ezzel az értelmiséggel is. Persze, már jóval előbb leszámoltunk. Gondolom, illetve remélem, mindenki tudja, hogy nem könnygázra és rendőrsortűzre óhajtozom. Hanem arra, hogy az értelmiségnek legyen lehetősége a valóságos politizálásra. Hogy politikai igénye ne merüljön ki fecsegésben és nosztalgiában. J. P. Sartre halála előtt nem sokkal állította fel az„elvegyülés” értelmiségi elméletét, miután a 68-as nemzedékben csalódott. Én remélem, még sokáig élek, de már nem hiszek az elvegyülésben sem... Pőleg nem hiszek a baboskendővel díszített elvegyü- lésben. Értelmiség? Rosszkedvű vagyok ettől a szótól. Én Németh Éászlónak hiszek. Az ő értelmiségi arcának. Éehet, tudatlanságomat árulom el, mégis bevallom, az ő szellemi és emberi mértékeinél, követelményeinél nem ismerek magasabbat. 7. De azután ismét csak a politika következhetett. Hogy nem tartozunk a szerencsés nemzetek közé, akiknek voltak nagy politikusaik, (kegyen az egy nagy szent vagy egy nagy gazember.) Van-e egyetlen politikusunk, akinek felismerhető bolygórendszer van a feje körül, van-e, akit egyetlen publicisztikában néven lehetne nevezni, mert felismerhető (támadható vagy védhető) gondolat és koncepciórendszer veszi körül ? Kérdezem mindenkitől, de legfőképpen Szilágyi Ákostól, mert utoljára ő írta le azt a fájdalmas igazságot, hogy „mennyire nem vált vérünkké Ady publicisztikája.” Hogyan válhatott volna vérünkké, amikor a politikai közéletnek határai vannak. Éáthatja azt is, hogy Elek, Csoóri, vagy az ő (Sz.Á.) gondolatai által kiváltott viták is csak bizonyos határig mentek el, s azután, ahogy Lezsák mondja, a játékvezető lefújta a mérkőzést. De addig is, amíg beszélhettek, nem beszéltek egy nyelven. Mert gondolom, az otromba támadásokat és gorombaságokat senki nem nevezi beszédnek. 104
