Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6-7. szám - Tóth Erzsébet: Lakitelek
A szentendrei beszéd 1. 1974-ben, egyetemista koromban írtam egy cikket a Közgazdászba, mely végül nem jelent meg, de Szerb Antal egy kifejezése, melyet a cikkben idéztem, gyakran eszembe jut azóta is. „Ma, amikor a sajtó udvarias, mint egy orgyilkos” - írta Szerb Antal, s az átlagos helyzetre ma is igaz. Mostanában azonban rövid idő alatt háromszor is felfigyelhettem sajtónkban arra, hogy bizony szembefordult az a bizonyos „gyilkos”. Igaz, olyan kivételes egyéniségekkel fordult szembe, mint Elek István, Csoóri Sándor, Szilágyi Ákos. Elek és Rényi vitájáról, valamint a Csoóri cikkét követő vitáról most nem akarok beszélni. Szilágyi Ákos a Mozgó Világ júniusi számában felkavaró, izgalmas cikket - ahogy ő nevezi: pamfletét - közölt. (Nem vagyok kritikus) Ritkán olvasni ilyesmit. Lehet, borzasztóan naiv vagyok, de azt gondoltam, most történni fog valami. Hozzászólnak, beszélnek, írnak róla, vitatkoznak vagy egyetértenek vele, továbbgondolják gondolatait. Vártam. Hosszú ideig semmi. Ami aztán Fekete Sándortól az Új Tükörben megjelent, az minősíthetetlen, igazságtalan támadás. Engem Sütő András érdekel, aki szintén az Új Tükörben - bár Szilágyi Ákos nevét nem említi -mélységesen felháborodott azon, hogy valaki - egy ifjonc - „fényes nappal, ország füle hallatára kijelenti: őneki Illyés, Juhász, Nagy László nem jelent irodalmat.” Sütő felháborodását csak részben osztom. Én is sajnálom, hogy az említett szerzők nem jelentenek irodalmat Ákosnak, de ezt elintézem annyival, hogy ő szegényebb nálam. De miért ne mondhatná ezt fényes nappal, ország füle hallatára. Hadd mondja. Azért még Illyés, Nagy László marad, aki volt. Sőt. És Szilágyi Ákos is hadd legyen Szilágyi Ákos, hadd beszéljen fényes nappal, ország füle hallatára. Jobb ez, mint ha csak otthon mondogatná, és csak sötétben. Sajnálatos, hogy Szilágyi Ákos megnyilvánulása bátornak számít, jelenlegi - de ebben úgy látszik sajnos kevés hagyománnyal rendelkező - közéletünkben. Ez lenne a természetes, én éppen azért örültem cikkének, mert a bátorság és a botrány lehetőségeiről ill. lehetetlenségeiről beszél. Többek között. 2. Én nem pályázom különösebben a bátor jelző kiérdemelésére, én egyszerűen nem lehetek bátor. Miért, Mert azokról a szerzőkről, akikről feltételezem, hogy Szilágyi Ákos irodalomnak tartja őket, - József Attila, Dobai, Petri - én sem mondhatok mást. Én egy esetben lehetnék „bátor”. Juhász Ferencre gondolok. Egyszer Kormos István azt mondta, hogy számára Juhász nem az Új írás főszerkesztője, hanem a Tékozló ország írója. Akkor azt mondtam Kormosnak, hogy számomra pedig mind a kettő. Ma már - bizony sok idő telt el azóta -.Juhász újabb írói és főszerkesztői tevékenysége elhomályosítja, de pontosabb így: megsemmisíti a Tékozló ország költőjét. Ezt már tisztán látom. Csakhogy nekem nincs más lehetőségem - és nem is 101
