Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Sturm László: Évszakváltás - korszakváltás

szeretetközpontú világnézete (amelyre Nemeskürty István kismonográfiája hívta fel újólag a figyelmet), elevenné teszi öröklött hitét (ugyanakkor esetenként nem zárja ki a Barátimhoz /’’Én is éreztem”/ kétségbeesését). A kereszténység „komolysága” és szellemi (vagy „lelkiebb”) beállítottsága azonban könnyen ellentétbe kerülhet a klasz- szikus kor - összhangzatban lubickoló - játékosságával és érzékletességével. A keresztény Isten szeretet isteneként való értelmezésével, a görög istenek átértelmezésével („tudnivaló az, hogy a görög nép jobb része szintúgy ösmerte azon isteneket, valamint mink” 326. o.) vélhetőleg összebékíthető antikvitás és kereszténység. Annál könnyebben, mert az ókori istenvilág is egy láthatatlan hatalom uralma alatt állt: „a mi Istenünk csak lélekben jelenik meg, mint a görögök legfőbb istene, a fatum; s elég annak csak ideájával megisteníteni a poézist, mint a fatum homályos ideája megisteníté a görög drámát” (325. o.). A kereszténység „komolysága” („a mi komoly szentségű re- lígiónk” 305. o.) azonban helytelenül értelmezve kétségtelenül fokozott veszélyt is rejt magában: a játék, a harmónia elvesztését, az öröm megtagadását. Platón költészetkritikája kapcsán fogalmazza meg, de a szentimentális vallásosság kritikájaként is olvasható: „nem tudta, hogy lelket komolyítani annyi, mint rontani; mit a poézis enyészete után elég nyilván mutat az elkomolyított és rontott világ” (323. o.).

Ám a játékosságtól a jelen sincs megfosztva. Elsősorban az angoloknál fedezi föl, ha még nem is a görög teljességében: „Mindenik játszva teremt, mint a Természet; az angol mindig jót, a görög mindig jót és szépet. - Mindenik nyájos egyesületekre inti az elszórt vadakat, s azáltal képzi és boldogítja.” (507. o.). Az elvadult külső-belső természet kiművelése helyreállíthatja a harmóniát (a szeretetet), az igazi vallás szellemében, amely „idillizmus, azaz idilli ideál” (265. o.).

Mindezt azért kellett hosszabban kifejteni, hogy a Berzsenyi-féle világszemlélet mélységét és árnyaltságát látva ne tűnjön puszta belemagyarázásnak A közelítő tél korszakfelfogásának összetettsége. Ugyanis az antik és modern motívumok halójába fogott sors- és világértelmezés egybetereli az egyéni és történelmi korszakváltással való szembenézés különböző lehetőségeit. Ilyen vonatkozásban is összegző mű. Görögség, ifjúság, életöröm, közösség néz szembe tehát romantikus magánnyal és hanyatlással. Viszonyukat három fő irányból fejthetjük föl.

Egy lehetséges megközelítés szerint a szép, de illúzión alapuló életet előbb-utóbb fölváltja az illúziók elvesztése, a lét semmisségének belátása. Az elmúlással szemben minden öröm, minden közösség szertefoszlik. A múlt szépségéből csak annyi marad, hogy emlékük percnyi bódulata néha elterelheti a tekintetet a kétségbeejtő céltalanságról. A Barátimhoz („Én is éreztem”) létértelmezése tehát beleolvasható A közelítő télbe is. Itt viszont nem válik kizárólagossá, mivel (legalább) két másik felfogásnak is helyet enged maga mellett (és nem fölött vagy alatt).

Az egyik szerint az elmúlás rettenete nem az utolsó szó. A görögség, az ifjúság elvesztése átmenetileg ugyan a világ elvesztésének tűnik, ám a rossz végső soron - goethei értelemben - itt is a jó eszközének bizonyul. A kedves, de naiv kort rádöbbenti gyanútlanságára, és rákényszeríti az igazi valóság megragadására. A pogány részigazságtól - vagy édes csalatástól - elvezeti a nehezebben megragadható, de

48