Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Alexa Károly: Tormay Cécile portréja alatt
ALEXA KÁROLY Tormay Cécile portréja alatt* A KÁNON ÁRNYÉKÁBAN A KÁNON ÁRNYÉKÁRÓL „Aki történeti és kulturtipológiai megkülönböztetéseket célzó kutatások eszmecseréjét megalapozó kategóriának szánt metatörténeti kánonfogalom körvonalazására tesz kísérletet, azjelentős problémákkal - apóriákkal - találja szemben magát. Ha elfogadjuk azt a véleményt, melyszerint a nyugati kultúrában a ’művészeti’ vagy az ’irodalmi’ médiumokrólfolyó kommunikáció majd két évszázada a fenomének történetiesítésének’ (Verzeitlichung) egyetemes premisszája és az ’innováció’ általános posztulátuma jegyében zajlik, akkor...” Jó tehát, ha tudjuk, miről is van szó... Amellett azért zárójelben talán megjegyezhető: jó volna tudni, akad-e olyan a német nyelvet anyanyelvi szinten bíró magyar, aki ezt a szövegrészt vissza tudná pontosan fordítani (ugyanis németül íródott pár éve), vagy olyan a bölcsészegyetemet jó átlaggal abszolvált diplomás, aki kapásból, első hallásra vagy első olvasatban megérti ezeket a mondatokat... Egy előadást kell felidéznem, azaz rekonstruálnom, ami azt jelenti konkrétan, hogy írott változatba kell le- és átfordítanom azt, ami az élőszó egyszeriségében és pillanatnyi érvényességének jegyében készült és hangzott el. Messze vezető teoretikus, és mindenekelőtt kommunikációs-retorikai kérdések sorát lehetne elindítani ennek a problematikának a felvetésével, ám ezúttal távol kell tartanunk magunkat ettől a - korunk irodalmi szcientizmusához egyébként oly jól illő - lehetőségtől. Főként azért, mert a jelenidejű magyar irodalmi hagyománynak - és ez nem paradoxon - egy nagyon izgalmas eseménye - jelesül a Tormay-redivivus - kapcsán napjaink irodalmi kánonjának-kánonjainak mibenlétéről, eme kánon és kánonok közvetlen előzményeiről szólni érzem magam némileg illetékesnek. Esetemben ez a kérdéskör elsősorban tapasztalat, tapasztalatsor, amelyben a személyes érdekeltség változása érdekes módon időben egybeesik azokkal a folyamatokkal, amelyek a legújabb kori magyar irodalomismeret menettörténetében egy lezárt-lezáródó históriának tekinthetők. Közreadandó szövegem maliciózus kezdő idézetét nem lenne helyes együgyű és kérkedő „tudományellenességnek” minősíteni, jóllehet van benne jó adag irónia: ez a nyitó citátum tréfás captatio benevolentiae-ként szolgált, a várakozva hallgató közönség eltávolítására - és igen: időleges elidegenítésére - a nehéz szaknyelvtől az irodalom mint élményvilág felé. Ami természetes, spontán, mindennapiasan egyszerű, megszokott és közelebb áll a beszélgetéshez - hogy újra a retorika felé pillantsunk -, mint a teóriákat szálazgató szaktudományhoz. Csak ezt mára mintha illenék elfelejteni vagy kötelező volna restellni a szakírók zord tekintete előtt. * Elhangzott nyitó előadásként Kánon, érték, idő cím alatt a Magyar írószövetség Tormay Cécile-kon- ferenciáján 2012. április 14-én 60
