Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte

Az anya (szül. Wilm Louise) 38 éves, amikor - öt fiú után - kislánya születik. „Amikor kitudódott, hogy Salomé asszony egészséges kislánynak adott életet, nagy nevetés és ujjongás tört ki a tábornoki kar palotájának tágas termeiben és folyosóin. Mindenhonnan csak úgy özönlöttek a szerencsekívánatok; még maga a cár is küldött egy üzenetet, és az eseményt a főváros orosz és német újságjai bőségesen méltatták.” Ettől kezdve a lány gyerekkorát fiútestvérei, és a tábornok apa bensőséges szeretete határozza meg. (Élete vége felé, apszichoanalitikussá „lett” asszony így morfondírozik: A földre érkezés pillanatában sem apa, sem fiú, hanem egyszerűen ÉN akarunk lenni.) De Louise most még gyermek, és apjában a megvalósult, életre kelt Istent véli felfedezni. Anyjával már elejétől fogva más a kapcsolata. Az inkább férfiakhoz szokott asszony, nehezen tudott egy lánygyermekkel mit kezdeni. Anyja, valójában nem szeretett volna kislányt. Idegenkedett Louise-tól, így a gyermek számára is az azonosulás a női szereppel elejétől fogva nehéz volt. Nem akart „lány” lenni. Általában gyerekesnek tűnt fel, de valójában természete alapjaiban volt ilyen. Már gyermekéveiben kialakult benne, egy befelé forduló, magában „kihordott” külön világ. Onnan kinézhetett másokra, elraktározott mindent, ami később jó megfigyelővé tette. Közben a gyorsan fejlődő gyermek szellemi érettsége túlhaladta a lánygyermek megélt korát. Tizenhat éves korában véledenül elkerült egy holland protestáns lelkész bibliamagyarázatához. Ez olyan hatással volt rá, úgy érezte, hogy a hollandi szekta tagjává akar lenni. Közben kitalált történeteket ír. A tükör érdekli. Nemcsak érzékeli, látja is magát benne. „Csak az vagyok, akit látok?” - kérdezi. Már ekkoriban erőteljes „késztetése” van az újdonságra, a különbözőségre. Az alkotásra. Fantáziavilág alakul ki benne. Egy élethosszig tartó, soha be nem fejezett folyamat kezdődik. Titokban a „Kedves Istennek” írja történeteit. Aztán elveszti a szeretett embert, apját. Ráeszmél, az álomvilágként megélt Isten, apját a „valóságban ítélte” halálra. Ezzel nemcsak Öt, de a benne való hitet is elveszti. Ettől kezdve, Isten helyett, saját maga fogja az életét irányítani.

Tizenhat éves korában megismeri a szentpétervári holland kolónia lelkészét, majd ennek hitszónoklatait hallgatja. A harmincnyolc éves pap, Hendrik Gillot (1836— 1916), valóságos férfiszépség, a cár gyermekeinek a nevelője, komoly tekintélynek örvend. A fiatal Louisét magánórákon fogadja. Hogy kötetlenebb legyen köztük a kapcsolat hangneme, Gillot „átkereszteli” Louisét egyszerűen Lou-ra. Már korábban beszéltem Lou dogmák elleni lázongásairól. Ettől kezdve hitének megerősítését, igazolását, a protestáns lelkésztől várja. A férfi, a „pásztorságon” túlmenően tanítja, bevezeti a felsőbb gondolati szférákba. Megismerteti vele a filozófia nagyjait: az „ateista” Spinozát, Racine-t, Corneille-t, Schillert, Fichtét, Kantot, Kierkegaardot és Hegelt. Nála talál vigasztalást az apa és Isten elvesztésében. Ettől kezdve a lelkész Gillot az, akihez a legerősebb érzések, szálak fűzik. Tudása, és a közvetlen kapcsolat megteremtése, Lou szemében a lelkész egyfajta erotikus fensőbbség. Ezzel, szinte Istent helyettesítő szerepet kap. Lou tudja, Istennel viszont nem gabalyodhat össze semmiféle „kapcsolatba”. Valami plátói szerelem érzése motoszkál benne. Létezik az a tiszta, gyermeki kívánalom, amely azonban egyenesen elutasítja a malackodást. A probléma

38