Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte
ott kezdődik, amikor a férfi összekeveri a tudásának járó vonzóerőt, férfi mivoltával. A lány rajongása nem szerelem. Nem olyan szerelem, amely beteljesülés után vágyik. Az, majd a felnőtt kor érzelmekkel teli életére lesz jellemző. A protestáns lelkész, aki nem mellesleg férfi, persze nem maradt érzelmileg érintetlen ettől a „viszonytól”. A majdnem fiúság még elevenen ható emlékként él benne. Fiútestvéreinek jósága azt sejteti vele, hogy mindenki, ill. minden férfi „jó”. Feltűnik, hogy későbbi kapcsolataiban többnyire egy, a testvéri együttlétre redukálandó, férfi-nő kapcsolatot szeretne, sőt akar. Később, amikor saját nőiségét felfedezi, már vágyik arra, hogy annak is nézzék, kívánják meg. De ott még nem tartunk, mert belül sokkal tovább maradt ártatlan, mint kortársai. Másként volt gyerek, és olyan is maradt, ami majd később a férfiak számára az egyik - t. i. gyermekien asszonyi - érdeklődésüket felkeltő fontos elem lesz. A férfiakban (valóban) a férfit ébresztette fel. Közülük keveset választott élettársnak, de ők mind jóval idősebbek voltak. Azok pedig, akikkel viharos, rövid erotikus viszonyokba kezdett, mind sokkal fiatalabbak voltak nála. „A szerelem a figyelem súlypontjába helyezi azt, akit szeret.” A gyereklányban az első megrázkódtatást az idős, jóságos, rajongva szeretett apjának halála jelentette. A halott apa magával rántja a mélybe Istent is. Amikor a későbbi pszichés zavarok emocionális okát keressük, elsőként a szeretett apa létének megszűnését kell megemlíteni. A mindennapi emberi tapasztalatokat meghaladó történés, ez esetben a halál, Louban egész életére kiható lelki gyötrelmek elindítójaként jelentkezik. A másik, második traumát a már említett lelkész idézte elő. A serdülő lány képzeletében a tisztelt férfi, nagy tudású tanár szó szerint az égbe emelkedik. O lesz az első, (és utolsó) a fiatal lány életében, aki az ő képzetében nem ember (férfi), hanem Isten. Istenné válva, még arra is képes, hogy az árván maradt, 16 éves lánygyermeknek az elvesztett apa reinkarnációjaként szerepeljen. De amikor a pap nemcsak tanítója, hanem szeretője (sőt férje) is szeretne lenni - egy alkalommal a térdén ülő serdülő lány, (a férfi által kikényszerített) erotikus felindulásában még az eszméletét is elveszti - Louban egy világ dől össze. Csalódik, és ezzel egyszerre felnőtté válik. Még nagyon fiatal, de külső megjelenésének köszönhetően a csáberő adva van. Ezzel párosult még a széles körű érdeklődés, eredeti látásmód, ami nyomatékot adott a természetes vonzerőnek. Csodálkozik, nem érti, hogy a házas férfi beleszeretett. Ugyanakkor már érzi, hogy számára mást fog jelenteni később is az erotika, mint „egyszerű” kielégítést. Valami megmagyarázhatatlan, belső, tiltószó, még türelemre, várakozásra inti. Arra, hogy gondolkozzon el azon, mi ébredt fel benne. Mert legszívesebben csak gyerek maradt volna. Természetében van valami, ami a szüleiben teljesen ismeretlen. Ami nem vezethető le egy létező egyén vagy az előző egyének (szülők) természetéből. Ami mindig is indokolatlan marad. Az egyéniség elemezhe- tetlen, meghatározhatatlan realitása. Gyermeki asszonyisága a férfiakban képes volt energiákat aktiválni és mozgatni. Sebet okozni, majd azt úgy feltépni, hogy utána tudja azt újrahegeszteni. Feltehetően e tulajdonságainak megszerzése a gyermekkorára vezethető vissza. Pszichológus már, amikor visszaemlékezéseiben, a „vágy-kertek” legfőbb aljnövényzetének nevezi a gyerekkort. Sokszor úgy érzi az ember, hogy Lout 39
