Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte
SZILÁRDI BÉLA Amit megélt, azt teljességgel élte Nemrég amerikai pszichológusok közvélemény-kutatást tartottak diákok között, egojukkal kapcsolatban. Érdekes eredményre jutottak. A válaszok alapján azt tapasztalták, hogy a pozitív önértékelés megvalósítása, mindenekfölött az elismerésvágy - mint valami új függőség - terjed a fiatalok körében. Legfontosabb számukra, egy „fontos” embertől származó, dicséret. Tudjuk, hogy az ego mesterséges intelligencia, amelynek a személyiségét genetikai és környezeti faktorok formálták. Freud szerint az ego az én felszíni kivetülése. Azon ösztönök egy része, amelyek a külvilághoz hozzászokva, ahhoz alkalmazkodtak. Az ego a test és a lélek határán alakul ki. Lényegében az, amit a minket körülvevő világ kiformál a lélekben. Mivel, életünk lényegében a versengésről, a túlélésről szól, ezért az ego fizikai dolgokra szakosodott. A saját érdekei foglalkoztatják. Mégis meglepő az, hogy a diákok, ha választhatnak a kedvenc ételük, vagy egy fenomenális szexuális együttlét között, akkor nem ezekre, hanem egy harmadikra, az önszeretetre szavaznak. Az önzésre. Számomra furcsa, hogy az erotikánál jobban vágynak elismerésre, önbizalmat erősítő élményekre. Ez már az ego valami finomított változata lenne, amely nem akar azonosulni a köznormákkal? A szakemberek szerint, a mai fiatal nemzedék többre értékeli, jobban szereti önmagát, mint a korábbi generációk. Ez meglepő. Éppen egy ezerkilencszázas évek elején játszódó színdarab megírásának gondolata foglalkoztat, ahol a főhős sutba vágja, az ún. normákat. Egy ilyen típus akkoriban a társadalom számkivetettjének érezhette magát. És ma? A megváltozott társadalmi viszonyok gyakran kész lehetőségeket adnak a fiataloknak, ami viszont úgy látszik, ez nem az egyén kívánsága. Egojuk nem akar integrálódni ? Ügy tűnik fel, az önértékelési vágy, az újkori nárcisztikus vonások egyik jellemző megnyilvánulásává lett. Önszeretet lenne a mai nemzedék nagy egója? Nincs új a nap alatt. Már előre látom, ha megpróbálnám egy korábbi kor emberének egoját összehasonlítani a maiéval, az csak bukásra ítélt vállalkozás lehetne. Arról van szó, hogy egy hetvenöt éve halott asszony, meglehetősen furcsának mondható szerelmeiről szeretnék írni. Miközben a fenti hírt olvastam - arra gondoltam - ha ezek a fiatalok, amikor az elkészült színdarabot olvassák, vagy nézik, biztosan szimpátiával, bólogató megértéssel lesznek hősnőm iránt. A nő karakterét boncolgatva úgy tűnik fel, hogy benne is jócskán megtalálhatók - a fent említett - nárcisztikus vonások. Valószínűleg ez is késztet arra, hogy a múlt és jelen összefüggéseinek kusza, mégis feltehetően érdekes szövevényeinek taglalásánál felcsillanjon az az életérzés, ami ebből a nőből áradt. Repüljünk az időben vissza az ezernyolcszázas évek végére. Egy fiatalasszonyt fogunk megismerni, aki előbb írással, majd pszichoanalitikával foglalkozik. Kétségtelen, az idő (vasfoga), írói elképzeléseit már rég túlhaladta. Igazából, nincs olyan műve, amely időtálló lenne. Hírnévre, mint „ragadozó nőstény” tett szert, akit olyan nagy szellemek, mint Nietzsche, Rilke, Arthur Schnitzler, és Freud „társasága” vesz körül. Rossz nyelvek szerint, 36
