Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Szabados Árpád: A negyedik fa
3 SZABADOS ÁRPÁD A negyedik fa (LACKÓNAK) Apám íróasztalán mindig rend volt. Egymásra halmozott könyvek, három, négy kupacban, és különböző magasságban. A kilógó fehér cetliken egy-egy szó. A tolltartó alatt félbevágott írógéppapírokon, egyenletesen gyorsan írt jegyzetei, idézetekkel (lábjegyzeteléshez szükséges adatokkal), aláhúzásokkal, felkiáltó- és kérdőjelekkel. Mindig csodáltam a lapocskákat, gömbölyű betűi úgy sorakoztak rajta, akár a szabályosan fölszabdalt gyöngysor. Nem tudtam olvasni, de úgy gondoltam, gyönyörű mesék lehetnek. Feltételezésemnek az volt az oka, hogy apám, ha felém fordította a székét, mindig kezébe vette őket és mesélés közben beléjük pillantott. Csak később jöttem, rá, hogy semmi közük nem volt a meséhez. Különös adottsága volt. Egyszerre tudott többfelé figyelni. Gépelés közben hallgatta a híreket, anyám kérdéseire — igaz, szünetnyi késéssel - válaszolt. Kérdeztem, mire való a sok lapocska? Csak annyit mondott: „hosszú a hajam, rövid az emlékezetem”. Az előbbi igaz volt, az utóbbi nem. Idős fejjel nem csak a történelmi dátumokat tudta, hanem a velünk történteket is. Ha valamire nem emlékeztem a saját dolgaimmal kapcsolatban, hozzá fordultam. Tudta, hogy mikor volt bárányhimlőm, milyen napon érettségiztem, hol hagytam el a kesztyűmet. A barátainak, ismerőseinek a születési dátumát, telefonszámát, címét fejben tartotta. Abban azonban gyakran tévedett, hogy ki milyen ruhát hordott, milyen színe, formája volt valaminek. Talán apám memóriája miatt foglalkoztatott az emlékezet. Megfigyeltem másokat, ki, mire és hogyan emlékszik? A televízióban egy idős tudós azt mesélte, hogy minden reggel ugyanazt a kiska- nalat használja. Olyan cirádák vannak rajta, hogy csak úgy lehet rendesen eltöröl- getni, ha meghajlítják a tövénél. A felesége több mint harminc éve, naponta hajlítja oda vissza, de ha most, négyszer, ötször egymás után ugyanezt tenné, a kanál, kettétörne. Azonnal kipróbáltam. Sikerrel. Hiába próbáltam magyarázni, hogy az öreg tudós..., hogy, az anyag emlékezik... Alaposan kikaptam anyámtól. Azóta közismert az emlékező fém, számtalan területen használják. Ha meghajlítják, fölmelegítve fölveszi a hajlítás előtti formáját. Természetesen ebből messzemenő következtetést vontam le, ha ez így van, akkor a tárgyaknak is emlékezniük kell. Odáig rendben volt, hogy a vízcsap tudja, hogy ki, mikor és mennyi vizet engedett ki belőle, de mi van a bútorral ? A fának, amiből készült, külön is vannak emlékei, vagy csak bútor voltában ? Kezdtem belebonyolódni. Annyi haszna volt, hogy anyám meglepetésére, egyre kíméletesebben bántam a tárgyakkal, nehogy rossz emlékük legyen. Apám rövid válaszai mindig kérdéseket fogalmaztattak meg velem. Azt hiszem, amikor kamaszodtam, tudatosan válaszolt úgy, hogy komolyabb dolgokról is kérdezzem magam. - Aki hisz az nem kételkedik. - jelentette ki. Akkor a tudósok nem 30
