Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Sarusi Mihály: Áruló. Áruló! Áruló? "Áruló"
Szegény sosem fért a bőrében - hallja az ember, ha nem dugja be a fülét, mit nem súg oda félhangosan volt titkosszolgálati tisztetek a másiknak a döbbent csöndben. Nocsak. No, lám. Jelentünk, jelentünk, a temetők meg üresek? Ez nem üres. ÉLT 56 ÉVET. Szép halál; épp 56. O szebbet képzelt el. „Ö”? Ki ez az „ő” ? Hagyjuk. Ne keverj össze. O nem. Jó, jó, ellenzéki volt, a város első, majd legkeményebb ellenzékije, de most sem nyugszik: nem nyugodott az új demokráciában sem. Be nem fogta volna a száját! Hogy a jobboldali polgármester meghagyta mindegyik iskolaigazgatót, a két műve- lődésiház-vezetőt, a könyvtárigazgatót, a város által pénzelt alapítványok vezetését, miközben valamennyi az előző rendszer híve! Ma is ők osztják az észt Zarándszentvár városában, már a művelődés és a közoktatás terén. Hogy a sajtót ne is említsük! Matyi temetésére sem jött el a helyi lapocska főszerkesztője, egy frissen diplomázott - nevezd néven, tegnapelőtt érettségizett - kislányt menesztett a református sírkertbe, hozzál onnan pár sort, és ha lehet, kapd le a gyászoló gyülekezetét! De a képről ne derüljön ki, kiről is lenne szó voltaképpen! Az aláírást majd ő lerendezi. Mert a városi vezetés kedvében kell járnia. Örömmel teszi, mert az a fajta! Legyen bármilyen vezetés, ilyen, olyan, ugrik, minden óhajt teljesít, csak maradjon a zsíros állás. Egyáltalán a munkahely ebben a munkahely-szűkös időben! Zsíros állás? Alig, nem úgy érti. Senki sem, aki tudja. Mitől döglik a légy. Matyi három hónapig volt a városi hetilap vezetője, addig viselték el. Bírta cérnával. Mert rendre az történt a lapban, amit jónak gondolt. írtak a lapjában arról, ami valójában megesett. Nem amit a polgármester és csapata rendelt, várt, óhajtott volna, nem. Nem mi fizetünk? Ilyen kedvesen szólította meg egyszer az alpolgármester. Mert így elszemtelenedtek. Előbb csak a polgármester, aztán a helyettese, a végén majdnem az egész képviselő-testület. Nem rászálltak? Matyi, szegény, nyugodjék békében, azt hitte, szabad a sajtó. Hogyne, amíg a lánc engedi. Honnan tudta volna, szegény, hogy ez sem a mi világunk. Jó, jó, de akkor melyik lesz az? Elkövetkezhet? A mennyek országában! Előbb nem nagyon. Itt a földön? Matyi itt igyekezett a mennyek országát megalapozni. Itteni tetteivel, hol kíméletlen, hol szeretetteljes igazmondásával, rendíthetetlen igazsághitével, tiszta tollával. Nehéz igaznak lenni, de megéri - rögzítette valamikor ötven évvel ezelőtt Matyi öregapja az egy örök Isten helyett a bitang nehéz magyar parasztélet tanítását. 18
