Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 4. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 15.)

oda települt a helyi Kommunista Párt. Megborzongtam azt látván, hogy a szép bútorokat elrángatták eredeti helyükről, egymásra hányták a törött lábú székeket, a valaha dúsan redőző brokátfüggönyök tépetten, ernyedten lógtak, a szőnyegeken sáros lábbelikkel tapostak, stb.

Ámde mit szóljunk ahhoz, hogy a Dorogi tanító úr által vezetett és általam is szolgált Nemzeti Paraszt Párt meg a Rákóczi-féle nagyvendéglő helyiségeibe költözött? Igen! Doktor Hegedűs János szüleinek a házába, vagyis Dundi otthonába! S ott is csatakos csizmában jöszmékeltek a parasztok, valamint ott is történt átrendezés, de az mind nem zavart, mert ott korábban nem jártam. Nem voltak onnan származó emlékei a szememnek.

Az is szerepet kapott a két helyszínről való - és egymástól különböző - érzékeléseimben, hogy a jól ismert Eötvös-házba befészkelt politikai párt reprezentánsai rejtélyes veszedelmet stimuláltak. Püspökladány polgárai voltak azok is, és valószínűleg éppen úgy szegényparasztok, mint a mi, vagyis a Nemzeti Paraszt Párt helyi tagjai, és még ismerős arcú is akadt közöttük, de korábban nem tudtam róluk, hogy kommunisták. Csak az oroszok bejövetele után vállalták nyíltan. És hát a kommunistákról én sem tudtam sokkal többet, mint amit a hivatalos propaganda tudatni akart róluk a megelőző időkben.

Mellékesen jutott eszembe, hogy a Kisgazda Párt meg a volt csendőrlaktanyában rendezkedett be. A községháza és a Járásbíróság után ez volt a legnagyobb középület.

Magánépületbe is költözhetett, ha valaki nagyon akart volna. Lásd: Eötvös-ház. A legnagyobb házak megüresedtek. Elmenekültek a tulajdonosok az oroszok elől. Úri barátaim és szüleik is elmentek, természetesen.

„Elmentek, hát elmentek” - dünnyögtem, és újabb tiszta papírokért nyúltam. Törekedtem, hogy kiverjem a fejemből az urakat és megtorpanás nélkül koncentráljak munkámra.

Ami nem kevesebb, mint minden homályos helyre bevilágítani az elemzés fáklyájával!

Most éppen a pozitív teorémák csoportját készültem összemarkolni.

A tolmácsnő javaslata volt, hogy a magyar politikai zajongást ne általában és önmagában ajánlgassam a tengerész klubban egybegyűltek figyelmébe, hanem a hibák javítását, a legfrissebb társadalmi építkezés eredményeit, az ő szavai szerint: a pozitív teorémákat is hangsúlyozzam.

Ez úgy szólt, mintha otthoni agitprop értekezleten mondták volna, de hát elfogadtam a tolmácsnő tanácsát, mert ebben a műfajban bizonyára hasonló a séma Bulgáriában is.

Pozitívumok címén az alábbiak jutottak eszembe:

1. Rendelet született, amely szerint élő emberről tilos utcát elnevezni;

2. Bemutatták a Szabadsághegy c. revizionista szellemiségű színművet;

3. Feloldották az aknazárat az osztrák-magyar határon;

4. Előadták a Csodálatos Mandarin-t, ami előzőleg tiltólistán volt;

5. Visszaköltözhettek lakóhelyükre a jugoszláv határról kitelepítettek;

76