Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Czakó Gábor: A fügefa és az ország
3 CZAKÓ GÁBOR A fügefa és az ország Az evangélium jobb, bár sosem kimerítő megértéséhez érdemes az egyes jeleneteket a maguk szövegkörnyezetében vizsgálni. A szentmiséken rendre kiragadott történetek, példabeszédek állnak a szentbeszédek középpontjában, függetlenül attól, hogy esetleg hosszabb, több részből álló elbeszélés részei. A virágvasárnapi bevonulás utáni hétfőn vagy kedden zajlott a Megváltó és Izrael főpapjainak és véneinek vitája. Több fordulattal, több példázattal, de megszakítás nélkül. Mindegyik evangélium említi, Máté és Márk egységes történetként. A hétfőre virradó éjszakát Betániában, a föltámasztott Lázárnál töltötte Jézus tanítványaival. Nyilván nem véletlenül nála, hiszen Lázár az Új Szövetség, az Új Teremtés Ádámja. A halálból életre kelve makulátlanul tiszta és az Úrral, Jézussal jár. „Reggel, a városba visszatérőben, megéhezett. Mármint Jézus. Látott az út mellett egy fiigefát. Odament hozzá, de csak leveleket talált rajta. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa tüstént elszáradt. Ennek láttára a tanítványok csodálkozva kérdezték: „Elogyan száradhatott el így egyszerre afügefa?” Mindezt Máténál olvassuk. (Mt 21, 18-20) Márk írásában a fügefa csak másnap reggelre száradt ki. Nála ez a félmondat is szerepel: „mégnem jött el a fügeérés ideje.” És ez a legkülönösebb: a Megváltó aprólékos természetrajzi tudással bírt a bor tárolásától a pásztori teendőikig, hogyan várhatott el termést Húsvét előtt a fügefától? Úgy, hogy a fügefa jelkép, Izrael jelképe. Az ország él, virul a római uralom alatt is, hiszen bőven hajt leveleket. Márknál „zöldell”, ám termést nem hoz, holott arra választatott ki már Abrahám idejében, hogy megteremje gyümölcsét, az emberiség Üdvözítőjét. Nem csupán a választott nép Megváltóját, hanem az egész mindenségét. „Utódaid által nyer áldást aföld minden népe” (Tér 22,18) Izraelnek minden pillanatban késznek kellett volna állnia az áldás elfogadására: a Messiás eljövetelére. Ennek idejét ugyanis nem az ember, nem a nép, nem a főpapság, hanem az Atya határozza meg. A tanítás örökké érvényes értelme, hogy nekünk is készen kell állnunk Isten által kijelölt föladataink elvégzésére. A Megváltó beszélő köveinek hirdetniük kell az igazságot „akár alkalmas, akár alkalmatlan!” (2Tim 4,2) Ugyanis immár mi, keresztények, a Jézus tanítására hajló emberiség vagyunk a választott nép. Egyszerűen és világosan te és én. A fügefa elszáradásakor Péter kérdésére, hogy mitől száradt ki a fügefa, Jézus így felelt: „Legyen hitetek Istenben.” Istenben hinni, egynek lenni vele. „Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: etnelkedjélföl és vesd tnagad a tengerbe, s nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténik, amit mond, úgy is lesz.” így történt, amikor Jézus betegeket gyógyított és holtakat támasztott föl, 1
