Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Czakó Gábor: A fügefa és az ország
vagy amikor Teréz Anya szegényeinek, Böjté Csaba gyermekeinek ruhára, kenyérre volt szüksége. Lett. Egyikük sem készített üzleti tervet, nem utasított el egy éhes szájat sem, és sosem számolt kapcsolati tőkével, haszonnal, vagy azzal, hogy alkalmas-e az idő meg a hely, vagy sem. Egyszerűen azért, mert „Bármit kértek imádságban, higgyétek, hogy megkapjátok, és úgy is lesz” Van azonban egy föltétel: „Mikor pedig imádkozni készültök, bocsássátok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket. (Háti nem bocsátótok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.) “ (Mk 11,22-26) A lelkünket terhelő bűnök megtörik az Isten-ember egységet, az ember-Lét viszony alapját, a hitet. Máténál Nagyhétfón, Márknál kedden, de így vagy úgy, egyazon gondolati folyamban és ugyanazoknak a részvételével zajlott a pár- és perbeszéd a főpapok és a vének, vagyis Izrael vezetői és a Messiás, úgy is mondhatjuk, hogy a választott nép és az Igaz Bíró között. Azért mondhatjuk, mert az ország ugyan nemzedékek óta római gyarmat volt, de vallási tekintetben önkormányzatot élvezett. Nos tehát a Mester a Templomban tanított. Előzőleg, még hétfőn, megtisztította. Kikergette a kufárokat. „írva van, kiáltotta: tehát visszautalt az írásra, az Ószövetségre az én házam az Atyáé, tehát az övé is! Az imádság háza, a templom nem üres hely, hanem Isten és ember találkozási pontja, ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Milyen gyönyörű a tisztítás hármas mozzanata! Első a rossz, a kufárok kiűzése. A második lépés a gyógyítás, az isteni jó, magyarul az egészség behozatala a romlottság helyébe: „A templomban vakok és sánták mentek hozzá, s meggyógyította őket.” (Mt 21,12-14) A templom tehát tiszta, és telített. A művelet megfelel az imádság előtti megbocsátásnak, amit az Atya kegyelme követ. Hanem a kettő hiányos szám. A harmadik mozzanatot János örökítette meg: „Bontsátok le a templomot, és én harmadnapra felépítem azt.” (Jn 2,19) Az igazi templom maga az Úr. A tanítványok is csak a föltámadás után értették meg, hogy Krisztus önmagáról beszélt. Tehát az egyház, a szentház a vele való egység, az Újszövetség, azaz Isten hajléka, országa. De térjünk az Üdvözítő pőrére. Közben odaléptek hozzá a főpapok mega nép vénei és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Hihetetlenül érdekesek a kérdések: a Főtanács tagjait egyáltalán nem érdekli, hogy Jézus tengernyi jót tett, és semennyi rosszat. Talán tízszer, vagy ezerszer ennyi csoda sem ütött volna szöget a fejükbe? Azt sem értik, amit az Úr Jánosnál mond ugyanekkor a helyzetről: „Már csak rövid ideig van nálatok a világosság. Járjatok a világosságban, amíg a tiétek, különben elborít titeket a sötétség. Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy!’ (Jn 12,35) Talán nem tudták, vagy nem akarták megkülönböztetni a világosságot a sötétségtől ? Pedig ismerték a törvényt, amiről e napon egy csalafinta farizeus meg is kérdezte a Messiást, ő pedig így felelt: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedböl és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresdfelebarátodat, mint önmagadat. E két 2