Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Czakó Gábor: Az ismeretlen eredetű magyarság
Vajon más irányban akad-e régi adat eleinkről, rokonainkról? Mégpedig olyan emlék, amelynek forrása bírja a kritikát, összhangban áll nyelvünkkel, kultúránkkal? A régészet, a történelem és más társtudományok eredményeivel? * Lássunk egy lehetőséget! Bíborbanszületett Konstantin császár a Birodalom kormányzása c. könyvében (948-952) Bulcsú horka és az Árpád dédunokái közül való Tarmacsu - Tormás herceg 948. évi követjárása alkalmából szerzett adatok alapján bőven ír a magyarság honfoglalás előtti történetéről és szokásairól. Ebben említi, hogy a magyarok egy része, a „szabartoiaszfaloi” nem tartott a honfoglalókkal, hanem „Perzsia vidékére” költözött. A könyv írásakor, tehát fél évszázaddal az elválás után még rendszeresen váltottak követeket. Természetesen szabar csoportok is vonulhattak a honfoglalók között. Anonymus följegyezte Hülek fia Zovárd (Szovárd, Zuárd) Árpád unokatestvérének nevét. Tehát az uralkodó családhoz is tartozhattak szabarok, tehát nem holmi szolganépek voltak. A kutatók szerint az idézett szó két többes számú alak egybeírása - talán tévesen. Abban egyetértenek, hogy az első szó törzse, a „szabar” - esetleg szavart, szabard, szavard9 népnév. Valahogy így hívták az Etelközbe vándorló magyaroktól elvált rokonokat. A név már az ókorban is többször előfordult a térségben, később pedig több tucatszor, viselőik hadi, politikai, vallási stb. szokásairól írott tudósítások társaságában10. A középkor elején, a VI. sz. első felében élt Iordanes gót születésű történetíró Geticájának 37. fejezetében olvashatjuk:: „...a Pontus tenger felett terül el a bulgares lakóhelye, akiket a mi vétségeink tettek igen ismertté. Itt hajtott ki két helyen, mintegy a legbátrabb nemzetnek, a hunoknak a terebélyes törzsfája, a népek veszedelme. Ugyanis az egyiket altziagirusoknak, a másikat savirusoknak hívják. Lakóhelyeik elkülönülnek egymástól: az altziagirusoké Chersona mellett van, ahova Asia kincseire sóvárgó kereskedő szállítja áruját. Nyáron a mezőkön vándorolnak, és ott ütnek tanyát, ahova a csorda élelmezése csalogatja őket, télvíz idején visszahúzódnak a Pontus tenger fölé. A hunugarusok pedig azért ismeretesek, mert hermelinprémmel kereskednek.”11 A szöveg elég zavaros, de megengedi a savir-hunugar azonosság föltételezését. Őseink prémkereskedelméről több korabeli szerző írt. A legjobb bundákat az északi tájakon élő állatok növesztették - ide vezet következő, elfogulatlan forrásunk. Az Etnographia 1900. évi 8-9. számában olvassuk Szerafim K. Patkanov, a szibériai finnugor népek jeles kutatója tollából, hogy az osztjákok/hantik és a szamojédek legtöbb meséjében és mondájában tisztelettel, sőt, hódolattal emlegettek bizonyos „taparokat”, akik mintha valamely magasabban álló faj tagjai volnának. Szinte dicsekedtek azzal, hogy tőlük származnak. A helyszínen sokat kutató szerző följegyezte, hogy szamojédek - saját nyelvükön: nyenyecek, az enyecek és nganaszánok stb. (Cz. G.) - a régebbi időben gyakran betörtek az Irtis-melléki osztjákok - hantik, (Cz. G.) - területeire, de ilyen hadjárataik alkalmával mindig különbséget tettek a Narym és Tarchan volosztbéli osztjákok között. Amazokat Tap ári emberek-nek (Tapar138
