Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Buji Ferenc: Sors és szabadság

annak, aminek alá kellene vetnie magát.9 Az, aki nem hajlandó szabadon szolgájává szegődni annak, ami magasabb nála, azt a nála alacsonyabbak fogják szolgálatukba kényszeríteni. Mindebből nemcsak az következik, hogy a szabadsággal kapcsolatos közkeletű felfogás fundamentálisan hamis, hanem az is, hogy az igazság éppen az ellenkező irányban keresendő: a szabadság felé vezető út, az ember függetlenségének és autonómiájának tételezése nem a szenvedélyeknek és vágyaknak való engedés,

hanem a szenvedélyekkel és vágyakkal való szembefordulás irányában van. Nem nehéz észrevenni ebből azt, hogy míg a szabadság és boldogság irányába vezető út fölöttébb szűk és rögös, addig a rabság és szenvedés irányába vezető út széles és sima. Ráadásul míg az előzőre alig lehet rátalálni, annyira el van rejtve az erre vonatkozó tudás a világban, az utóbbi lehengerlő propagandaháttérrel rendelkezik, és szinte minden utcasarkon az oda vezető széles kapuk reklámfényei hívogatják az embert. Igen, „tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják” (Máté evangéliuma 7:13-14).

Az egyén nem egyéb, mint a teljes szabadság egyénileg mintázott korlátozása a személyiség és a sors adottságain keresztül. Az individualitás tehát maga egy korlátozottság, és az egyes individuumok között a különbség megragadható a korlátozottságaik közötti különbséggel is. Az egész modern szabadságértelmezés proton pszeudosza a „saját” és a „szabad” egyenértékűségének öntudatlan tételezése. A sajátként megélt akarat ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy szabad akarat, mert ezt a

134