Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Buji Ferenc: Sors és szabadság
saját akaratot számos, lényegileg külső, de az akaratba magát vírusszerűen befészkelő erő befolyásolja, legyen az szenvedély, bánat, hírvágy, szorongás, félelem, harag, tes- pedtség, mohóság, aggodalom, információéhség, unalom és így tovább.10 Amit közönségesen „saját akarat” alatt értenek, az az ember szolgasorsba jutásának legfőbb ágense. A „szabad” és a „saját” közé tett egyenlőségjel csak akkor igaz, ha a „saját” valóban saját, vagyis mentes mindazon erőktől, amelyeknek találkozási pontja az adott emberi lélek. A szabadság éppen a szabad akaratnak, avagy az akarat szabadságának egyre nagyobb mértékű megvalósítását jelenti, vagyis az akarat függetlenítését az egyéni vonzalmaktól. A szabad akarati választásnak tehát egyetlen igazi tétje van: növekszik-e vagy csökken általa az akarat szabadsága. Az ember azért rendelkezik szabad akarattal, hogy megvalósíthassa általa az akarat szabadságát. E helyütt nem lehet feladatunk, hogy a szabadság megvalósításának mikéntjéről szóljunk, mint ahogy az sem, hogy a szabadság metafizikai alapjait feltárjuk. Aminek viszont az eddigiekből is világosan kell látszania, az az, hogy a sors és a szabadság kérdése egyáltalán nem asztrológiai, hanem sokkal univerzálisabb és fundamentálisabb kérdés, s ahogy a csillagok nem determinálnak és még csak nem is hajlamosítanak, hanem csupán jeleznek és szimbolizálnak, éppúgy az asztrológia léte sem kiváltó oka a sors és a szabadság problematikájának, hanem csupán e problematika egyik sajátos megnyilvánulási területe. Fentebb már volt szó arról, hogy az asztrológia nem képes lefedni az emberi egzisztencia egészét: a csillagoknak csupán a személyiség és a sors elemei vannak alárendelve, míg az a tényező, amely ezeknek a centrális vonatkoztatási pontja, vagyis az emberi egzisztencia középpontját képező szubjektum szabad - amennyiben képes kiszabadítani magát a személyiség és sors determinációs hálójából. Mivel tehát a szabadság nem adottság, hanem képesség, vagy legfeljebb potencialitás, az ember nincsen eleve birtokában a szabadságnak, hanem azt csupán megvalósíthatja, ha áthelyezi identifikációs súlypontját az egzisztencia perifériális és asztroló- giailag meghatározott övezetéből annak belső magjába. Ilyen módon egy ellendetermináció is működésbe léphet, amelynek értelmében a szubjektum az, amely - ahelyett, hogy kiszolgáltatott lenne a személyiség külső tényezők által meghatározott elemeinek - a maga bélyegét nyomja rá ezekre az elemekre; ami pedig a merőben külső sorsbeli tényezőket illeti, ezeket ugyan nincs hatalmában átalakítani, viszont hatalmában van másként viszonyulni hozzájuk, hiszen a sztoikusok óta jól tudjuk, hogy nem maguk a dolgok azok, amelyek befolyással vannak ránk, hanem a dolgokról kialakított képeink. Ilyen módon az ember ahelyett, hogy alá lenne vetve a sors és a személyiség legkülönbözőbb elemeinek, szabadságát kivívva felülkerekedik rajtuk. „Végső soron jellemed formálja az életed, jellemedet pedig egyedül csak te tudod formálni” - mondja Niszargadatta Mahárádzs.11 A csillagok tehát nem jelentenek külön determinációs tényezőt azokon a meghatározottságokon kívül, amelyek egyébként is megnyilvánulnak az emberi személyiségben és sorsban. Ellenben az asztrológia kiválóan alkalmas arra, hogy ezekre a tényezőkre rámutasson a szülött számára, s így a determinációk tudatosítása révén hozzájárulhat a szabadság körének bővítéséhez. 135
