Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Odorics Ferenc: Emlékív: Hajnóczy sámán-költészete

tatja talán leginkább Hajnóczy sámán-hangjának tragikus kettősségét. A Jézus menyasszonya sorozatálmainak egyikében olvashatjuk:

„Te mocskos szemétláda, Istenem, gondolta a fiú, szeretnék hinni benned.”3

A parancsban pedig így szól:

„Egykor a szellem Isten volt, most pedig csőcselék lett belőle.”4

Mindkét idézetben kettős távolságtartás figyelhető meg: poétikailag úgy von határt, hogy az egyik esetben az álom szólamába helyezi az egyébként is erősen feszültségteli állítást, a másik esetben idézőjelbe úgy, hogy eldönthetetlen: az idézet a százados belső beszéde vagy szövegközi utalás-e. A tragikus kettősség tematikailag is megjelenik mindkét kisregényben/idézetben: az elválasztottság és megtalálás, avon- zás és taszítás, vágyakozás a transzcendensre és a transzcendens elutasítása feszültségében.

A sámán és a táltos különbsége abban áll, hogy míg a táltoshoz a láthatatlan világ üzenetei tiszta szellemi úton érkeznek, addig a sámán fizikai segédletek használatával részesül bennük. A sámán ősképe a huszadik század magyar irodalmában Ady Endre, kettejüket az ősi minta az alkohollal mint kapcsolatteremtő anyaggal köti össze. A Jézus menyasszonyában olvassuk: „Az ember önmagához imádkozik, ahogy a konyakot és a fröccsöt is egyedül issza a mindenhonnan kilökött részeges. Uram! miért ne írnánk le a Te legendádhoz hasonló legendát: hogy az iszákosság, könnyen belátható, szertartás, szótlan magányos ima.”5

Az iszákosság Hajnóczynál hol szertartássá emelkedik, hol szertelenségbe süllyed. Hajnóczy emlékíve követi a szer hullámmozgását. A Jézus menyasszonyában az elbeszélő felidézi apja „»bukolikus« viselkedését U.-val a fürdőszobában, ahol WC is volt, és a karácsonyi ünnepen a halat egyikük beleejtette a WC-be, és dühösen próbáltátok a halat kiszedni a WC-csészéből.”6 A nyelvben megtörténik a karácsonyi alkalom és a hal emblémáján keresztül Jézus deszakralizálása, a szereplők pedig kísérletet tesznek az áldozat szentségének - föltehetően sikertelen - helyreállítására is. Ezt az aktust követi a fiú egy alkoholos emlékének felidézése, amikor másfél liter szilvapálinka elfogyasztása után bevitték a Detoxikáló Intézetbe. „Kegyetlenül szomjas volt, de a kórteremben nem volt mosdókagyló és vízcsap.”7 Az ápolóktól kért egy pohár vizet, de nem kapott tőlük, így a fiú bement „a WC-be, meghúzta az öblítő láncát, és a WC-kagylóból ivott”8. Nyilván nagyon alacsony és kétségbeesett szinten, gyenge poétikai megerősítéssel, de valamelyes sikerrel motivikusan a fiú mégiscsak az áldozat és a felajánlás rituáléját hajtja végre. „Egyetlen őszintén átélt szenvedést ismerek, a részegséget, amelyet kétségbeesett könyörgéssel Jézusnak ajánlottam fel.”9 - írja egy 1976-os naplójegyzetében.

A sámán hangja az emlékezés ívén, az anamnézis megnyitó és körkörös erejével emlékezik a jövőre és a jelenre. Hajnóczy sámánja hallja az idők hangját, zajt, zörejt, puskalövéseket, éktelen ordítást, kutyaugatást, az embervadászok csattanásait. Emlékezik a jövőre és a jelenre, a sámán a próféták húrjain szólal meg. Megtehetnénk, hogy a hetvenes évek Budapestjének utcáin zajló embervadászatot, s a valutáért kibocsátott vadászengedélyeket a fikcionalitás területére tereljük. Nem tesszük. A sá95