Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 14.)
Nyílegyenesen a tábornokra néztem és lelkes, hajdani debreceni magamat idézve, azt mondtam, hogy a bajokat leszámítva jól van Püspökladány, és még mindig jó emléket őriznek az emberek arról az esős május elsejei ünnepségről, amelynek Szabó István megyei kommunista titkár volt a szónoka ezerkilencszáznegyvenötben. Lehunyta a szemét és aprókat bólogatott, azután a kéziratra mutatott.- Ciceró mondta: szónoknak, születni kell. Érti maga az aláhúzásokat? A körülmények mostanra már eliminálták félelmemet, amit a piros, meg kék ceruzák nyomai ébresztettek bennem, de valóságos jelentésüket csak akkor értettem meg, amikor elmagyarázta a tábornok, hogy ahol pirossal húzta alá, ott fel kell emelni a hangot, ahol kékkel, ott meg levinni.- Ciceró módszere - hangzott megint a különös hivatkozás. Nem hittem, hogy az ókori szónok is így cselekedett, de hát ennél fontosabb volt számomra, hogy a mutatott jeleken kívül nem láttam kézírásos nyomot a papíron. Vagyis: átvette a munkámat. Végső megnyugvást azonban csak az adott, amikor elegendőnek ítélte csodálkozásomat és félrébb taszítva a tarkára ceruzázott papírokat, felállt. Felpattantam én is és bokázva engedélyt kértem a távozásra. 71. A fiúk buzgó tolmácsolása nyomán akként értettem az idomár magyarázatát, hogy foglalkozása szerint karmester (dirizsér ) a medve, de részegen (napítyszja) jött a munkahelyére, holott nálunk ez nem szokás ( u nász eto nye bivájet), ezért felmondás jár, de előbb vesse le a munkaruhát, mert az nem az övé! Külön bőszítette az idomárt, hogy a tökfilkó (durak) medve nem akart értelmesen beszélni, hanem konok módon mindig csak dörmögött. Ez volt az alaphelyzet a porondon, erre épült a dialóg, aminek a drámai végkifejletig kellett bonyolítani a cselekményt. Összekötő eseményként létrára mászott a medve, olykor meg belerúgott egy nagydobba. Nyelvismeret hiányában inkább csak a látványt élvezhettem, de azért együtt örültem a közönséggel, valahányszor kicsattant az önfeledt nevetés. Jó emlékeim voltak arról, milyen finom dolog elmerülni a cirkusz légkörében. Nyolctól tizenkét éves korom végéig nem állott Püspökladány piacterén cirkuszi sátor, amelynek a műsorával meg ne ismerkedtem volna. Stráfszekéren körbe járt egy ricsajos, kürtös, cintányéros reklám-brigád a faluban s mikorra visszaértek a salakkal feltöltött piactérre, én már ott voltam néhány hasonló korú gyerekkel. Amikor arról érdeklődtek a sátrat építő cirkuszosok, hogy hol lehet gyümölcsöt, tojást, tejet kapni, elsőként jelentkeztem és vagy hozzánk szaladtam az áruféleségekért, vagy olyanokhoz, akikről tudtam, hogy van efféle eladó portékájuk. A jutalmam ingyen jegy volt. Akár minden délután és este. Beszélgetős hajlandóságom révén össze is barátkoztam a vándorcirkuszok világának néhány személyiségével. 14
