Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 14.)
- Igen, de most már marxista vagyok. - Zemplénire néztem, rámutattam és kis tokát eresztettem. - Tőle tanultam a marxizmust. Zavart lett Zempléni és azt mormogta, hogy ahhoz még sokat kell tanulnom.- Aki marxista, annak a Pártban a helye - foglalta össze kis beszélgetésünket Szabó István és felállott a mély fotelből, amelyben kis termete okán valószínűleg nem is szeretett ülni.- Szóval te író leszel? - kérdezte tőlem, miközben Zempléninek nyújtott kezet. - Hát, legyél. Visszament íróasztalához, leült és papírjai között kezdett matatni, mintha ott sem lennénk. Most, miután a hajdani rituálé pontos másaiként leültünk, csend feszült fölöttünk egy ideig. Én semmit sem kezdeményezhettem, ő pedig láthatóan bizonytalan volt még abban, hogy mivel indítsa együttlétünket. Kicsi kezében tartotta a „Szigorúan bizalmas” feliratú borítékot, amit már egy hete eljuttattam a parancsőrtiszthez, de csak most érkezett jelzés, hogy jöhetek magam is. A borítékban lapult az a pontosan háromoldalnyi ünnepi beszéd, amit ötször gépeltem újjá, hogy vesszőhiba se maradjon benne. A lélegzetem elállt, amikor kihúzta lassan a papírokat, szétterítette őket és ugyanaz a kék, meg piros ceruza tarkította a kéziratot, mint az eredetieket. El is kaptam a pillantásomat, hogy legalább ne lássam a gyűlöletes színeket, és vártam, hogy mondjon végre valamit az altábornagy elvtárs.- Mi van Püspökladánnyal? - kérdezte. Önmagamhoz képest lassan ocsúdtam. Annyira különbözött a lágy, szinte barátságos hang a színes ceruzák irányából fenyegető veszedelemtől, hogy idő kellett, amíg rálelt ösztönöm a megfelelő cselekvési parancsra. 13
